Belföld

Hómentes januárt jósolnak

Nemhogy havazás, még fagy is csak elvétve lesz az elkövetkező hetekben.

Szombaton csendesebb, jórészt erősen felhős időre van kilátás, csak kisebb körzetekben süthet ki a nap. Estétől északnyugaton, északon kisebb eső, zápor is kialakulhat. Gyenge, mérsékelt lesz a délies szél. Délután 5 és 11°C között alakul a hőmérséklet.

Vasárnapra virradóra északnyugat felől újabb hidegfront érkezik, elsősorban északon, északkeleten okozhat kisebb esőt, záporokat a reggeli órákig. Napközben az élénk, erős nyugati, északnyugati szélben már ismét a napsütésé lesz a főszerep, a levegő délutánra pedig 4 és 11°C közé melegszik.

fotó: MTI

Hétfőn reggel az ország nagy részén fagyni fog, ám napközben jórészt napos időre van kilátás, a csúcshőmérséklet pedig 3 és 8°C között alakul. Kedden és szerdán már nedvesebb, de továbbra is enyhe légtömegek áramlanak fölénk, így erősen megnövekszik a felhőzet, és főként szerdán alakulhat ki több helyen kisebb eső az ország területén. Marad az évszakhoz képest enyhe idő – írja az Időkép.hu.

A hosszútávó előrejelzések szerint csupán január végén várható némi havazás. Addig az elkövetkező két hétben napközben plusz 5, éjszaka 0, legrosszabb esetben is csak mínusz 1 fokig süllyed a hőmérő higanyszála. Az igazi tél tehát még jócskán várat magára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik