Belföld

LMP: a távozó tagok tehetnek az ÁSZ-buktáról

lmp (lmp, )
lmp (lmp, )

Az ÁSZ által feltárt hiányosságokat jelentős részben a pártban bekövetkezett 2013-as változásokkal indokolta az LMP, és vizsgálják a másik pártba távozó könyvelő büntetőjogi felelősségét.

Az LMP teljes egészében eleget tesz az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapításainak és elvárásainak a párt gazdálkodásával kapcsolatban. Az LMP álláspontja szerint a feltárt hiányosságok jelentős részben a párt vezetésében bekövetkezett 2013-as változásokkal, illetve azok párton belüli politikai előzményeivel kapcsolatosak. Mindez természetesen nem változtat azon a tényen, hogy az LMP kötelességének tartja az ÁSZ munkatársaival való együttműködést, elkötelezett a tiszta pártfinanszírozás és átlátható gazdálkodás mellett, és ennek érdekében megteszi a szükséges lépéseket.

Az LMP szerint a pénzügyi vezetőjük november 11-én írásbeli nyilatkozatot tett az ÁSZ által kért, de be nem küldött, fel nem lelt dokumentumok hiányának okairól. A nyilatkozatból ugyanakkor kiderül, és ez az ellenőrzés során is nyilvánvalóvá vált, hogy a hiányzó, 2011-12-es dokumentumokkal kapcsolatos átadási, illetve adatmegőrzési kötelezettséget az előző – azóta más pártba távozott – könyvelő elmulasztotta. Ebben az ügyben vizsgálják az előző pénzügyi vezetés és könyvelés számviteli, illetve büntetőjogi felelősségének a kérdését.

Korábban az Állami Számvevőszék megállapította, hogy az LMP megsértette a számviteli törvényt. Egyes nyilvántartásokat nem adott át, másokat hiányosan küldött meg, ezért az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az ügyészséghez fordult, a pártnak pedig felelősségre vonást javasolt – az ellenőrzést el sem lehetett végezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik