Belföld

Kiderült: ennyiért hirdeti magát Vona

vona (vona)
vona (vona)

Bár Vona Gábor állítja, hogy a helyiek jól fogadták az óriásplakátot, egy levél tanúsága szerint a lakók egyáltalán nem örülnek a gigantikus Jobbik-plakátnak, ami 650 ezer forintba került.

A hetvenméteres Toronyház Heves megye legmagasabb épülete és az ország huszadik legmagasabb épülete is, ennek a tetején hirdeti magát Vona Gábor és a Jobbik.

Forrás: Facebook

A pártelnök nem akarta elmondani, mennyibe került a hirdetés, lapunk birtokába került ugyanakkor egy levél, amely szerint az ár 5 hónapra 650 ezer forint volt. Információinkat a Jobbik is megerősítette.

“A víztartály felületeit a Kreatív Frakció Kft. bérelte ki 5 hónapos időtartamra, 650 ezer forintért” – áll a levélben, amely azért született, mert a lakóközösség több tagja felháborítónak tartotta a reklámot. Ez már csak azért is pikáns, mert Vona Gábor a következőket nyilatkozta az ügyben:

“Az eddigi visszajelzések alapján a helyiek jól fogadták, sokan jelezték, hogy tetszik nekik és ötletes, újszerű elemnek tartják”

Kedvenc részünk a levélből egyébként ez:

“Kérjük, a Tulajdonos Társakat, ne hagyják hogy a hit és a különböző ideológiák rombolják önökben a racionális és innovatív gondolkodásmódot, tegyünk együtt a Társasház üzleti bevételeinek növeléséért.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik