Belföld

Hetei vannak Ádernek

áder (áder, )
áder (áder, )

Az államfő már hétfőn bejelenthette volna, ha április 6-ra tűzi ki a választást. Még van ideje.

Áder János bármelyik nap bejelentheti, ha április 6-ára tűzi ki a parlamenti választást. Erre is van még ideje, de ahogy telik az idő, egyre több dátum jöhet szóba. Az államfő korábban utalt rá, hogy a rövid kampány pártján áll. A kormánypárti politikusok elszólásai alapján az ellenzék és a sajtó régóta azt valószínűsíti, hogy április 6-ára tűzi ki a parlamenti választást, noha azt meg lehetne tartani akár egyszerre is – május 25-én – az európai parlamenti voksolással, ami egyrészt olcsóbb lenne, másrészt megkérdőjelezi azt az érvet, hogy az ország hamarabb túl lesz a kampányon.

Krekó Péter, a Political Capital vezetője a Népszabadságnak azt mondta: a Fidesz érdeke, hogy a lehető legkorábbi időpontra a lehető legkésőbb tűzze ki a választást az államfő. Így tartható legtovább bizonytalanságban az ellenzék. Az elnöknek a konkrét dátumot legalább hetven, legfeljebb kilencven nappal korábban kell meghatároznia, így hetei vannak még. Az elemző maga is április első vasárnapját tartja valószínűnek, de nem zárta ki, hogy Áder János – aki kínosan ügyel az önállóság látszatának megőrzésére – okoz némi meglepetést, és április 13-a mellett dönt. Így csaknem maradéktalanul érvényesülnének a Fidesz érdekei, de ő is demonstrálhatná, hogy nincs összejátszás korábbi pártjával,.

Az csaknem kizárt – tette hozzá a politológus –, hogy a köztársasági elnök későbbre tűzze ki a választást, mert a következő alkalmas nap – a húsvét miatt – április 27. Krekó arra is kíváncsi, mivel indokolja az elnök, hogy nem egy napon rendezik az országgyűlési és az EP-választást, miután a kétfordulós rendszer megszüntetését a költségtakarékossággal is indokolták.

Fotó: Kummer János

Áder nem akar hosszú kampányt

Azt mérlegeli, mi a jó az országnak és az embereknek: egy hosszú kampány, vagy az, ha minél hamarabb tiszta víz kerül a pohárba. Ezt a Kossuth Rádiónak adott év végi interjúban mondta a köztársasági elnök. Áder János emlékeztetett: hiába kérte a pártok vezetőit, hogy ne kezdjék meg a kampányt, kérése „süket fülekre talált”.

Az államfő fontosnak nevezte, hogy egy elhúzódó kampány helyett mindenki tegye a dolgát, mert bár az ország elindult a válságból kivezető úton, de munka még bőven van. Jó, ha a választók minél több információ birtokában döntenek arról, továbbra is ezt a kormányt szeretnék, vagy egy másikat, de ehhez nincs szükség 8-10 hónapos versengésre – tette hozzá Áder.

Áder válaszolt Mesterházy vádjaira

Áder Jánost még novemberben az MSZP elnöke nyílt levélben kérte, hogy tisztázza, továbbra is igényt tart-e a pártokkal való konzultációra, mielőtt meghozza a parlamenti választásról a döntését, vagy “ez a döntés a Fideszben már megszületett”. Az államfő Mesterházy levelének szellemiségéből azt olvasta ki, hogy helyteleníti, ha egyes pártpolitikusok – legyenek azok kormánypártiak vagy ellenzékiek – nyilatkozataikkal szűkíteni próbálják a köztársasági elnök alkotmányos jogköreit. “Azt azonban sajnálom, hogy nekem címzett nyílt levelével – nem vitatva jó szándékát – Ön ugyanazt teszi, amit másokban joggal rosszallhat” – írta akkor az államfő.

A köztársasági elnök szerint az alkotmányos szabályokból egyértelműen következik, hogy a köztársasági elnök a választásokat legkorábban január elején tűzheti ki, és ő államfőként törvényes kötelezettségeivel összhangban fogja kiírni és kihirdetni a választások időpontját. “Épp úgy, mint eddig, nem véleményeknek és vélelmeknek, hanem eskümnek megfelelően fogok eljárni ebben a kérdésben is” – fogalmazott.

2,3 milliárd a nyomtatványokra

Az mindenesetre már eldőlt, hogy az ANY Biztonsági Nyomda és alvállalkozója, a Pénzjegynyomda szállítja a választási nyomtatványokat az országgyűlési-, az európai parlamenti-, a helyi önkormányzati-, és a nemzetiségi önkormányzati választásokhoz. A Nemzeti Választási Irodával kötött keretszerződés értelmében ezért nettó 2,3 milliárd forintot kap.

Az ANY biztosítja mind a hazai szavazókörökben, mind a külképviseleteken a hamisítás elleni biztonsági védelemmel ellátott nyomtatványok gyártását és szállítását. Szintén a nyomda feladata a szavazáshoz szükséges egyéb nyomdai szolgáltatások biztosítása. A választások jogszabályi környezete, a hazai választási rendszer teljesen megújult, így biztosítani kell a levélben szavazáshoz szükséges anyagokat, a látássérülteknek a Braille írásos értesítőt és a szavazósablont.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik