Belföld

Gyurcsány robbant Bajnainál?

gyurcsány ferenc és bajnai gordon (gyurcsány ferenc, bajnai gordon, )
gyurcsány ferenc és bajnai gordon (gyurcsány ferenc, bajnai gordon, )

Gyurcsány Ferenc miatt oszladozhat az Együtt.

„Én már döntöttem. Holnap a részleteket is elmondom. Addig alszom egyet, mert ezt tegnap nem sikerült” – írta szerdán Juhász Péter a Facebookon. Az Együtt 2014 társelnöke később az Indexnek azt mondta: mielőtt pontosítaná sorait, reggel még beszél Bajnai Gordonnal.

A volt Milla-vezér vélhetően Gyurcsány Ferenc érkezése miatt hagyhatja el az ellenzéki összefogást. Juhász Péter novemberben a Hír TV-nek azt mondta: olyan nem lesz, hogy ők Gyurcsánnyal együtt induljanak a tavaszi országgyűlési választásokon. Az kérdéses, hogy mit lép a Juhász által alapított Milla (Egymillióan a magyar sajtószabadságért), amely civil szervezetként szintén elutasította a két nagy párt politikáját.

Juhász Péter lett volna egyébként Rogán Antal kihívója. Mindezt azonban felülírta, hogy szerdán kiderült, közös listán indul a jövő évi választásokon az MSZP és az Együtt-PM szövetség, de tárgyalásokat kezdenek az azokból mindeddig kizárt Demokratikus Koalícióval is.

 

“Nem, nem, soha!” – Juhász becses figyelmébe

A politikusoknak két választásuk van: vagy elfelejtik a soha időhatározót, vagy kiállnak az elveik mellett. Noha politikusnak lenni általában azt jelenti: elveket képviselni, de szükség esetén vállalható kompromisszumokat is el kell vállalni, sok magyar politikus előbb kinyilvánította sziklaszilárd elveit, majd belement ezekkel totál ellentétes döntésekbe – semmilyen módon nem vállalva a következményeket (avagy nem törődve azzal, hogy hazugnak tartják majd őket).

Lássunk pár (szórványos) példát!

1994 – Az SZDSZ elnöke, Pető Iván kijelenti, hogy nem lépnek koalícióra az MSZP-vel.

1998 – Orbán Viktor kijelenti, hogy soha nem lép koalícióra a kisgazda párttal (később Orbán azt nyilatkozzza, soha életében nem hazudott)

2006 – Gyurcsány Ferenc: őszödi beszéd, illetve előbb “nem lesz gázáremelés”

2013 – Juhász Péter – ?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik