Belföld

Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy: jó lenne, ha jó lenne

gyurcsány (gyurcsány)
gyurcsány (gyurcsány)

Az újraszabott ellenzéki megállapodás szerint az MSZP jelöl miniszterelnököt, Bajnai hátrébblép és jön Gyurcsány is. De mit gondol erről az utca embere?

A nagy hír, amiről mi is beszámoltunk, az volt, hogy lesz közös ellenzéki lista, az MSZP adja a miniszterelnök-jelöltet, valamint bevonnák Gyurcsány Ferenc pártját, a Demokratikus Koalíciót is. Az ATV ezekről a hírekről kérdezte az utca emberét, érkeztek meglepő válaszok is.

Természetesen volt olyan, aki nem hallott róla, olyan is, aki még kivár, nem tenne elhamarkodott kijelentést, meg olyan is, aki szimplán nem akart nyilatkozni.

„Ilyenről inkább nem nyilatkoznék, mert csak negatívat tudnék mondani, jó?” – halljuk az első érdemi megszólalótól, de nem csüggedünk, mert itt is a következő válaszoló.

„ – Ez a triumvirátus? – Bajnai, Mesterházy, Gyurcsány. – Inkább felszállok a 9-es buszra.”

És tényleg felszáll, nem tudjuk meg, hogy mit gondol a triumvirekről. Pedig felcsigázott mindenkit, de inkább felszáll. Mondjuk, ritka járat a 9-es, ebből a szempontból érthető a döntése.

Egy halványlila hajú hölgy – a maga kimértségével és visszafogottságával – mindössze gratulációját küldi, egyetért velük. Itt azonban megjelenik a színen az utca igazi megmondó embere, aki kísértetiesen hasonlít az egyik kormánybiztosra, de nem írjuk le, hogy kire.

„Jó lenne, ha jó lenne” – sommás.

Értjük. De miért is? „Mert ez a gumicsizmás Maradona meg csak röhög a markában” – üzent a miniszterelnöknek. De itt nem áll meg, mert neki érvei van. „Jó, lehet, hogy volt nokiás doboz, de ezeknek meg a pótkocsis kamion nem elég” – zárja.

De nem mindenki ilyen optimista, valaki szerint ez már nem oszt, nem szoroz a baloldal hitelességén, eddig is azok voltak, ezután is azok lesznek.

„Úgy ahogy van, minden rossz, minden, minden, minden” – panaszolja az egyik megkérdezett. Ehhez sokkal többet nem is tudunk hozzátenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik