Belföld

Nem Lázár fizette a vadásztatást, egyik “vendége” besokallt

lazar-janos(2)(1)(960x640).jpg (lázár jános)
lazar-janos(2)(1)(960x640).jpg (lázár jános)

Nem a Miniszterelnökséget vezető államtitkár fizette a költséges vadászatot – tudta meg a nol.hu.

Fizető vadászat volt, nem Lázár János fizette, ő vendég volt – nyilatkozta a lapnak Majoros Gábor, az állami Vadex Zrt. vezérigazgatója. Azt azonban ő sem árulta el, hogy akkor ki látta vendégül az arisztokrata társaságot. Csak annyit mondott, hogy egyetlen megrendelő volt, és üzleti áron folyt a vadásztatás. Hozzátette: nem tudja, hogy a résztvevők a költségeket hogyan osztották meg.

Az ügy így egyre rejtélyesebb, hiszen a vadászó arisztokraták azt hitték, Lázár vendégei, így vélhetően nem is fizettek.

„Fantasztikus vadászaton vettünk részt Soponyán. Vendéglátónk Lázár János. A vendégek között Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, Gróf Károlyi László és felesége, Miklós liechtensteini herceg és felesége, aki a luxemburgi főherceg húga” – írta Donatella Failoni, a színész Oszter Sándor felesége a Facebook-oldalára kitett képek mellé. A zongoraművész később törölte a képeket, majd – miután az interneten is terjedni kezdett a vadászat híre – azt írta, nem érti, miért kell ebből politikai ügyet csinálni.

Egy a Blikknek nyilatkozó, neve elhallgatását kérő szakember a költségeket 3 millió forintra becsülte, hiszen a kilőtt fácánok ára milliós összeg lehetett, egy-egy példányért 1500–4000 forintot kell fizetni.

A sajtóban végiggördülő sztori miatt megszületett Donatella Failoni újabb bejegyezése. Íme!

“Rousseau azt mondta: vissza a természethez. Legszívesebben ezt tenném és egy lakatlan szigetre költöznék. Utálom ezt a világot, ahol nem lehetsz önmagad, ahol mindenki kifordít mindent, mindenkit felhasználnak politikai célokra, már nincsenek barátságok, minden kontrollálva van, az értékek nem léteznek. Most már tényleg visszavonulok! Éljenek a virágok, az állatok és az a pár ember aki úgy gondolkodik mint én. Elegem van!”

Együtt-PM: “a Közgép polipként hálózza be az országot”

A VADEX Mezőföldi Zrt. felügyelőbizottságának elnöke egyébként Nyerges Attila, aki tavaly májusig Németh Lászlóné fejlesztési miniszter politikai főtanácsadója is volt. Korábbi kinevezése azért tartotta izgalomban az ellenzéket és a sajtót, mert nem volt különösebb fejlesztéspolitikai múltja, ellenben annak a Nyerges Zsoltnak a testvére, aki több vállalkozásban is üzlettársa Simicska Lajosnak.

Simicska Lajos cégeiről az Együtt-PM kedden azt állította, hogy december 23-án és 26-án összesen mintegy 27 milliárd forintnyi értékben nyert el újabb közbeszerzéseket, szilveszterkor pedig további 5 milliárdos megbízást kapott. Ezeket megelőzően a Közgép 2013-ban összesen 126 milliárd forintnyi közbeszerzéshez jutott – tette hozzá Szabó Rebeka képviselő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik