Belföld

Titkolják, ki bólintott rá a cicidömpingre

Kálomista Gábor új filmje, a fedetlen kebleket tömegesen felvonultató Coming Out 12-es karikát kapott. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) titkolja, hogy ki volt az a hét fő, aki erre tett javaslatot.

Egészen abszurd okokra hivatkozva tagadta meg az NMHH, hogy kiadja azok névsorát, akik arra tettek javaslatot, hogy gyerekek is megnézhessék a fedetlen kebleket tömegesen felvonultató Coming Out című filmet.

A Kimittud nevű közérdekű adatigénylő portálon benyújtott igénylésünket az NMHH azzal az indokkal utasította el, hogy ha kiadnák a névsort, akkor az veszélyeztetné a bírák álláspontjának kifejtését a döntések előkészítése során.

Mivel véleményünk szerint a megtagadás jogszerűtlen, hiszen az eljáró tagok neve nem döntés megalapozását szolgáló adat, ezért panaszt nyújtottunk be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz, hogy vizsgálják ki a megtagadást.

Az NMHH-tól azt is szerettük volna megtudni, hogy milyen indoklással engedélyezték a cici-spottingot a 12 éves kisiskolásoknak. Ezt megküldte a hatóság, az indoklásból pedig kiderül, a mellekről kvázi nem vett tudomást a hatóság, erre utal, hogy a 12-es besorolást csupán annyival indokolták, hogy a filmben a melegség ábrázolása “sem képi, sem verbális eszközeiben nem veszélyezteti a 12 éven felüli fiatalok testi, lelki, erkölcsi fejlődését”.

Az NMHH honlapján viszont a 12-es karikás tartalomhoz a következőket írják:

“[a serdülők] Nincsenek még felkészülve arra, hogy a szexualitás közvetlen vagy nyers megjelenésének hatására kialakuló feszültségeiket minden esetben megfelelően értelmezzék és kezeljék, ezért a szexualitás direkt ábrázolása – sem képileg, sem verbálisan – ennek a korosztálynak még semmiképpen nem ajánlott.”

A Korhatár Bizottság egyébként csak javaslatot tesz a besorolásra, a döntést a Nemzeti Filmiroda hozza meg, e javaslat alapján. A Nemzeti Filmiroda egyébként ugyancsak az NMHH alá tartozik, a kormányváltás után olvasztották be a gigahatóság alá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik