Hétfőn folytatódik az évszakhoz képest enyhe idő, eleinte keleten, északkeleten fordulhat még elő szitálás, gyenge eső, napközben azonban több helyen felszakadozik a felhőzet. Reggel főként a Duna vonalában és attól keletre pára, köd kialakulhat. Gyengül a légmozgás. Hajnalban 3-8, délután 7-12 fok várható.
Kedden többnyire borongós idő várható, reggelre többfelé képződik pára, illetve köd, mely napközben is tartósan megmaradhat. Legfeljebb szitálás fordulhat elő. Gyenge, a Dunántúlon mérsékelt lesz a délies szél. A fagymentes hajnalt követően délután 5-10 fokra melegszik fel a levegő.
Szerdán is borongós, nyirkos időre van kilátás tartós pára-és ködfoltokkal. Gyenge lesz a légmozgás. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 2, 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5, 8 fok között alakul.
Csütörtökön is hasonló időjárásra számíthatunk, de a nyugati országrészben már megélénkülhet a déli, délkeleti szél. Péntekre egy hidegfront hozhat elszórt csapadékot és szélerősödést. Szombat hajnalra fagypont alá hűlhet a levegő.Vasárnap szórványosan zápor, hózápor előfordulhat.