Belföld

Kirekesztve érzi magát a DK a magyar csapatból

rezsicsökkentés (rezsicsökkentés)
rezsicsökkentés (rezsicsökkentés)

Gréczy Zsolt szerint nem lehet, hogy csak a Fidesz talpnyalóit tekintik a nemzet részének.

A Demokratikus Koalíció (DK) arcátlanságnak és kirekesztőnek tartja a Magyar Csapat kifejezés használatát a Fidesz rezsicsökkentéssel kapcsolatos leveleiben.

A kormánypárt a napokban kezdte meg a rezsicsökkentésről szóló újabb, január 20. és február 15. közötti fórumokra szóló meghívók postázását azoknak, akik 2013 tavaszán aláírásukkal támogatták a rezsicsökkentést. A levélben egyebek mellett az olvasható, hogy a rezsicsökkentés eredményeinek védelmére létrehozzák a Magyar Csapatot.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője közleményében arcátlanságnak nevezte, hogy Magyar Csapatnak hívják mindazokat, “akik a Fidesz hazugságait támogatják”. Szerinte a Fidesz mindenkit ki akar rekeszteni a nemzetből, aki nem a “talpnyalója”.

“A Demokratikus Koalíció a magyar csapat tagja, ha úgy tetszik, a magyar nemzet része, de Orbán csapatában nem kívánunk szerepelni” – írta a szóvivő, aki szerint “az igazi magyar csapat, a választók, három hónap múlva ezt a kapitányt meneszteni fogják”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik