Belföld

Nemzetközi megfigyelők jöhetnek a tavaszi választásra

bajai-valasztas(960x640)(3).jpg (bajai választás)
bajai-valasztas(960x640)(3).jpg (bajai választás)

A kormány hívja meg az EBESZ szakértőit, akikből az MSZP szerint legalább ezer kéne.

A kormány írásos meghívást intéz az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez, vagyis tudomásul veszi, hogy az idei parlamenti választás lebonyolítását nemzetközi megfigyelők ellenőrizzék – írja kormányzati dokumentumokra hivatkozva a Népszabadság.

Az ellenzék korábban többször kezdeményezte ezt, legutóbb tavaly novemberben szólította fel a kabinetet arra, hogy intézkedjék. A szocialisták úgy gondolják, hogy legalább ezer megfigyelőre lenne szükség, a létszámról azonban az EBESZ dönt – emlékeztet a lap.

Akár heteket is eltölthetnek a megfigyelők

A szervezet a választás előtt először mindenütt felméri, hogy milyen típusú megfigyelésre van szükség. Ha egy országban a szavazás tisztasága kapcsán kételyek merülhetnek fel, ott szakértők sora akár heteket is eltölt, de lehetséges, hogy csak néhány napra, illetve kizárólag a szavazás napjára küldenek megfigyelőket. Ez utóbbi körbe jellemzően a nyugat-európai államok tartoznak.

A külügyminiszter Lamperth Mónika szocialista képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában már tavaly augusztusban egyértelművé tette, hogy a kormány kész fogadni a nemzetközi megfigyelőket. Nincs is azonban más lehetőség, mert a szervezet tagállamai az 1990-es koppenhágai dokumentum aláírásával vállalták, hogy az országos szavazások időpontjáról az EBESZ-t értesítik, s készek megfigyelők fogadására is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik