Belföld

Visegrádi pályázat homlokzat és kerítés felújítására

A városi önkormányzat jövőre is támogatja az utcaképet meghatározó épületrészek esztétikus megjelenését.

Az idei pályázat sikerén felbuzdulva 2014-ben is támogatást kaphatnak azok, akik szebbé akarják tenni a városképet. Ennek érdekében nemcsak a védettség alatt álló épületek, hanem valamennyi, a közterületekről látható, az utcaképet jelentősen meghatározó homlokzattal rendelkező ház tulajdonosa vagy használója nyújthat be pályázatot – olvasható az önkormányzat honlapján a felhívás.

2014-ben támogatást kérhetnek:

a Rév utca, Nagy Lajos király utca, Zách Klára utca, a Mátyás király út Málé Platz-ig terjedő szakasza, a Pázmány Péter u., a Temető sor, a Széchenyi utca Nagy Lajos király utcától a Szent Sebestyén kápolnáig (azaz a 21-es számig), valamint a Fő utca Mátyás szobortól a Schulek utcáig terjedő szakaszának háztulajdonosai

A pályázatot benyújthatja magánszemély, vállalkozás (amennyiben székhelyeként, telephelyeként szolgál az épület, illetve vállalja, hogy öt évig nem helyezi át onnan székhelyét, telephelyét), illetve közhasznú feladatokat ellátó szervezetek, intézmények, civil szervezetek valamint egyház is.

Hagyományos homlokzatokat!

A pályázat keretösszege kétmillió forint, kérhető a tervezésre és a kivitelezésre is. Előnyt jelent, ha a pályázó komplex felújítást (lábazati vízszigetelés, házgyári ablakok kiváltása hagyományos, osztott fa nyílászárók beépítésével, elektromos vezeték bekötés homlokzati bekötésről tetőbekötésre váltásra, Visegrádra jellemző hagyományos homlokzatkép kialakítása) vállal megvalósítani.

A pályázatokat építészeti és műemléki szakemberek bírálják el, a döntést a Képviselőtestület hozza meg. A pályázatot a Városházán, vagy Visegrád város honlapján elérhető pályázati adatlapon folyamatosan lehet benyújtani 2014. január 17-én délig.

Fotó: Dunakanyar24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik