A vásárhelyi laktanya kommunikációs tisztje a kabuli nemzetközi repülőtér biztosítását ellátó kontingens második váltásaként érkezett a háborús övezetbe. A szolgálatból októberben tértek haza Magyarországra és a visszafogadó ünnepségen Áder János köztársasági elnök köszöntötte őket, aki akkor Hódmezővásárhelyre látogatott.
Vásárhely24: – Mi volt kint a feladatod?
Búz Csaba: – Kommunikációs tiszti beosztást töltöttem be, a kontingens feladatairól készítettem tudósításokat és tagjainak mindennapi életét mutattam be a hazaküldött cikkeken keresztül.
V24: – Mióta vagy katona és hol szolgáltál eddig?
B. Cs.: – 2001 óta vagyok katona, Hódmezővásárhelyen kezdtem a pályámat mint katonazenész, bár Nagykőrösön születtem utána pedig Debrecenben és Szegeden tanultam. Két éve pedig mint kommunikációs tiszt végzem a munkámat, ugyancsak Vásárhelyen.
V24: – Más országokkal összehasonlítva, milyen Afganisztán?
B. Cs.: – Először is nagyon meglepődtem, sztereotípia élt bennem, hogy nagy forróság vár. Ehhez képest Kabul 1800 méteren fekszik, hegyek veszik körül, 32 foknál egy hétig volt csak melegebb, és kéthavonta egyszer még esőt is láttunk. A városban csak néhányszor jártunk, személy szerint nem volt kapcsolatom helyiekkel. Volt azonban pozitív élményünk, például amikor egy helyi iskolában segítettünk kutat fúrni. Az iskola pont olyan volt mint nálunk, de furcsa volt látni, hogy az afgán gyerekek a falra nem tehenet, kecskét, vagy tölgyfát, hanem tevét és pálmafát rajzolnak.
V24: – Volt e honvágyad?
B.Cs.: – Nem hatalmasodott el rajtunk, tudtuk mit vállalunk. Félidőben kicsit többet gondoltam haza, de túl lehet ezen tenni magát az embernek. Kisfiam ötödik születésnapja október 3-ra esett, de mi csak egy héttel később tértünk haza, a családdal megbeszéltük, ekkor kerítünk sort az ünnepre. Az itthon maradottakkal napi szintű kommunikációra volt lehetőség, bár a helyi szolgáltató nem mindig működött jól. Kisfiam ugyan nem volt túl beszédes Skype kapcsoltban, de a feleségemmel minden nap beszéltem telefonon. A váltáskor még egy kisebb ajándékcsomagot is haza tudtam küldeni.
V24:– Volt-e olyan pillanat, amikor féltél?
B.Cs.: – Félelemről nem beszélnék, mindazonáltal műveleti területen voltunk, ahol bármikor, bármi történhet, de erre természetesen mindannyian felkészültünk. Mi a reptér észak-keleti részén láttunk el szolgálatot, júniusban a reptér észak-nyugati oldalát érte támadás. Ez annyira közel volt, hogy fegyverropogásra ébredtünk, de más komolyabb szituáció nem volt. A nemzetközi média folyamatosan beszámolt róla, hogy rendszeresek az incidensek, de a magyar csoportot nem támadták.
V24: – Vállalnál-e újabb hasonló missziót?
B.Cs.: – Természetesen, mint katona ez feladatom és kötelességem is, de mint ember ez egy kiváló szakmai tapasztalatszerzési lehetőség és nem utolsósorban nagyszerű kaland is. Adott esetben más országba is mennék, hiszen ott mást lát az ember, de akár Afganisztánba is kiutaznék még egyszer. Ez pedig egy újabb kihívás lenne, mert úgy gondolom fontos az ember életében, hogy legyenek új célok.
V24: – Mit kaptál az élettől Afganisztánban e fél év alatt?
B.Cs.: – Én úgy érzem, de ez bármilyen külföldi munkára, utazásra igaz lehet, vannak tapasztaltok, melyeket nem élhet meg máshol az ember. Nagyon sok pozitív dolgot tapasztaltam, melyet be tudok építeni a későbbi munkámba, a szakmámba és az éltembe is.
V24: – Köszönjük szépen!
