Az átadás előtt Szinetár Dóra szórakoztatta a téren megjelent szegedi lakosokat. Pénteken még a 10-es buszok is közlekedtek, szombat reggeltől viszont, csak troli jár a módosított és meghosszabbított 10-es vonalon a tarjáni Víztorony tértől a klinikákig. Princz Ferenc, a Magyar Autóbusz Kft. ügyvezetője a troliflottát gyártó konzorcium képviseletében adta át a városnak az új, piros színű járművet, amelyből jövő nyárig még 12 érkezik.
Botka László az ünnepségen azt mondta, hogy Szeged magasan a legjobb mutatókkal rendelkezik az uniós források felhasználása és beépítése terén. Az elmúlt években 280 milliárd forint érkezett a városba. A 13 új jármű finanszírozásáról a polgármester úgy nyilatkozott, hogy ebből 11-et az európai unió fizetett, kettőt pedig Szeged önkormányzata, mint önrészt tett hozzá. Felhívta a figyelmet arra is, hogy különleges ez a jármű, mert magyar és cseh együttműködésben készült, magát a járművet a Magyar Autóbusz Kft. készítette, a cseh Skoda gyár pedig az elektromos berendezéseket szerelte bele.
Az új trolivonal kiépítése és az ott közlekedő járművek beszerzése az uniós támogatással folyó, mintegy 30 milliárd forintos összköltségvetésű tömegközlekedési projekt részeként valósult meg. A 10-es troli menetrend szerint az avatást követő reggeltől bonyolít majd utasforgalmat, akkor szűnik meg a 10-es busz is. Az új trolibusz útvonala jelentős részben megegyezik a megszűnő 10-es busz útvonalával, de a József Attila sugárutat, valamint a Tisza Lajos körút Anna-kút és a Glattfelder tér közötti részét nem érinti majd, helyette a Brüsszeli körút – Csongrádi sugárút – Szent István tér – Vidra utca vonalon éri el az Anna kúti megállót, innen a 10-es busszal ellentétben nem a Honvéd térig, hanem a klinikákig közlekedik majd, tehát a Dugonics tértől a Tisza Lajos körúton a keresztül az Aradi vértanúk terét érintve a klinikák végállomásig jár majd ugyanazon az útvonalon, mint a 8-as troli.
A trolikon klímaberendezés működik a vezetőfülkében és az utastérben. A járművek önjárók, azaz meghibásodás vagy áramszünet esetén akár hét kilométert is képesek megtenni felső vezeték nélkül. Az új trolik 100 százalékban alacsonypadlósak, csuklósok, 18,75 méter hosszúak, 2,55 méter szélesek és 124 utast tudnak szállítani.