Dömsödi Gábor, a Nógrád megyei Bokor község polgármestere a Facebook közösségi oldalon számolt be arról, hogy óriási különbségek tapasztalhatóak a környéken. Amíg az általa vezetett zsákfalu lakosonként hatezer forint állami támogatást kapott, addig egy másik önkormányzatnak húszezer forintot fizettek. Egy olyan önkormányzatnak, ahol állítólag „a polgármester Doxa órákat ajándékozott a testületi tagoknak, nagyjából 70 ezer forintos darabáron” – írja Dömsödi.
„Nem csak felesleges, ésszerűtlen is”
Ráadásul amíg náluk arra sincs pénz, hogy fűtsék a kultúrházat, hogy karácsonyi ünnepséget tarthassanak, és azt sem tudják, miből fognak benzint venni jövő héten a falubuszba, amivel az iskolásokat szállítják a 20 kilométerre lévő városba, addig egy másik, meg nem nevezett község első embere „a Skoda Octavia legdrágább változatát, a sportverzió RS-t használja, ami a nógrádi rossz utakon nemcsak felesleges, de ésszerűtlen is. No, meg ménkűmód drága” – teszi hozzá.
A korábban Hajdú Péterrel is összetűzésbe kerülő Dömsödi végül arra kérte kollégáját, hogy cáfolja értesüléseit. „Remélem, cáfolod a Facebookon megjelent állítást, mert ha nem, és ez igaz, akkor mondj le, de azonnal!” – zárul a bejegyzés.