Belföld

300-an vonultak fáklyával a Városligetért

Városliget (Városliget)
Városliget (Városliget)

Civil szervezetek és ellenzéki pártok az Ötvenhatosok terétől a Széchenyi fürdőig vonulva tiltakoztak a Városliget tervezett beépítése ellen.

A demonstrációt a Magyar Szolidaritás Mozgalom, az Együtt-PM szövetség, a Levegő Munkacsoport és Civil Zugló Egyesület szervezte, a felvonuláshoz csatlakozott az MSZP is.

A körülbelül 200-300 tiltakozó fáklyával sétált el az Ötvenhatosok terétől a Kós Károly sétányon át a Széchenyi fürdőig, majd visszatértek az indulás helyéhez. A demonstrálók “Élőlánccal a láncfűrész ellen” és “A Liget marad, a kormány megy” feliratú táblákat emeltek a magasba.

Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke, az Együtt-PM társelnöke a felvonulás előtt elmondta, hogy fontos megőrizni az olyan értékeket, mint a Városliget, ahol nem újabb múzeumokra és építkezésre, hanem fákra és kikapcsolódást nyújtó helyekre van szükség.


Fotó: MTI / Mohai Balázs

Kiss Róbert, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnökségi tagja felszólalásában emlékeztetett rá, hogy az Országgyűlés néhány napja olyan törvényt fogadott el, amely szerint a Városligetet be lehet építeni. Hat múzeum építését tervezik az állatkert mögötti területen, a Vágány utcában pedig raktárakat és parkolóházakat is felhúznának.

Elmondása szerint évente “másfél millió embert szabadítanának erre a területre” anélkül, hogy bármilyen infrastrukturális fejlesztés történne a környéken. Nem hallgatták meg a környéken élők véleményét – tette hozzá.

A felvonuláson részt vett Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje is. Az MTI-nek elmondta, hogy a választásokig tart a Városliget beépítése elleni aláírásgyűjtés. Reményei szerint a következő kormánnyal néhány nap alatt rendezni tudják majd ezt a kérdést. Álláspontja szerint egy új, baloldali kormány nem akarja beépíteni a Városligetet, mert bár szükség van kulturális beruházásokra, de nem olyan áron, hogy tönkretegyék ezt a területet. Le fogják bontani azokat az épületeket, amelyeket a Városliget tönkretételére húznak fel – mondta Horváth Csaba.

Baán László, a beruházás megvalósításáért felelős miniszteri biztos korábban az MTI-nek azt mondta, hogy már 2014 nyarára látható eredményeket hoz a Városliget megújítása. A többek között új múzeumi negyedet, nagyobb Állatkertet és több zöldfelületet is magában foglaló Liget Budapest projekt befejezése 2018-ra várható. Hangsúlyozta: a jogszabály is garantálja, hogy a liget zöldfelületeinek nagysága nem csökkenhet, sőt ezek növelése a projekt egyik kiemelt célja.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik