Ha Comenius, akkor Székesfehérváron sokan másra gondolnak… A tétel mégis egyszerű: ebben az iskolában is emberek gyermekei tanulnak, ráadásul többen is hittel! Ha voltak olyanok, akik bojkottálták a templomi fellépését a Comeniusnak, akkor azok tévedtek. A több tannyelvű iskola diákjai magyarok, akik őrzik hagyományainkat. Őrzik úgy, hogy beszélnek idegen nyelven, sőt, énekelnek is.A karácsonyi koncerten fellépett a Tücsök Gyermekkórus és a szülőkből, tanítókból álló Comenius Kamarakórus is.Berze János lelkész azt mondta, hogy Jézus, a lelki megváltó, az üdvözítő, aki értünk jött el. Ő, a szabadító, aki nemcsak Izraelnek jött el, hanem az egész világnak.A Comenius nem egyszerűen koncertet adott a református egyháznak, hanem hitet és vallást tett a hallgatóság előtt.Ritka az, amikor a templomban – baloldalinak elkönyvelt emberek – hitet tesznek hívők előtt. Mindenesetre a Comenius Iskola növendékei, tanárai letették „hitüket”. A székesfehérvári, Budai úti református templomban – a szerda esti programon – átszakadt a gát, bal- és jobboldal között, mert élnie mindenkinek kell!
- 03:33 Ez vár a magyar pólóválogatottra az Eb-középdöntőben
- 00:00 Ha nem vagyunk jól, az a párunkat is megviseli (x)
- 22:04 Trump szerint Dánia nem tudná megvédeni magát – nem változott az amerikai álláspont a háromoldalú találkozó után
- 21:30 A nap legfontosabb hírei 2026.01.14.
- 21:29 Magyar Péter: Most omlott össze a Fidesz kampánya
- 21:04 Lázárék újragondolják az útdíjemelést
- 21:00 „Suttoghatsz a szoftverfejlesztésről is, ha az olyan frekvencián van, amitől az agyam elzsibbad”
- 20:26 Világjárvány méreteit ölti a gyermekek elleni erőszak
- 20:10 Böde-Bíró Blanka győztes kézirangadón tért vissza a Fradiba
- 20:09 Menny és Pokol house-assága, avagy ilyen volt az első magyar múzeumi silent disco
- 20:02 „Kérem, segítsenek! Veszekedtünk és haldoklik” – önvédelemre hivatkozik az őrjöngő holland nő
- 19:41 Volt Szőlő utcai növendék: Az egyik nevelő airsoft pisztollyal lövöldözött a gyerekekre
- 19:38 MÁV: baleset miatt késések a győri vonalon
- 19:16 A „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen indít petíciót az Orbán-kormány
- 19:01 Karácsony: A kormány kifosztotta a fővárost, pedig nem volt rászorulva
- 19:41 Volt Szőlő utcai növendék: Az egyik nevelő airsoft pisztollyal lövöldözött a gyerekekre
- 18:45 Szlovák parlament alelnöke: Fico gondolkodás nélkül hátba szúrná Orbánt, ha az érdekei úgy kívánják
- 12:40 Eye of the Tiger: Vadai Ágnes is beszólt Tóth Gabinak
- 14:51 „Teljesen antikézilabdát játszanak, senki sem akarja ezt nézni” – még el se kezdődött az Eb, már megy az üzengetés
- 19:16 A „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen indít petíciót az Orbán-kormány
- 21:04 Lázárék újragondolják az útdíjemelést
- 12:53 Évekig senkinek sem kellett, most mégis hatvanhat licit után adta el az újpesti kórházat a magyar állam
- 17:03 Katona Szandra elárulta, mivel lepte meg Schmuck Andor a kereskedőket a Kincsvadászok VIP forgatásán
- 16:07 Tíz éve halt meg a férfi, akinek a tudomány és a fél világ szerint tökéletes hangja volt – Alan Rickmanre emlékezünk
- 18:25 DVSC: Megérkezett az első kétmilliárd Debrecenbe
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
