A vidékfejlesztési miniszter által benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslat értelmében a közszférában kifizetett végkielégítések 2 millió forint feletti részének kevesebb hányadát kellene befizetni az államnak.
Egy 2010-ben hozott törvény értelmében az állami és önkormányzati vezetők, képviselők, a köztulajdonban álló cégek vezető tisztségviselői és felügyelőbizottságának tagjai a végkielégítésük kétmillió forint fölötti része után 98 százalékos különadót kell, hogy fizessenek. Más állami cégnél foglalkoztatottaknál a három és félmillió forint fölötti részre vonatkozik ez a szabály.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az egyes törvények agrár- és környezetügyi módosításának keretében nyújtotta be az adócsökkentésről szóló javaslatot, amelyről több hírportál is beszámolt.
Az Országgyűlés 2010. július 22-én döntött az adóról. A kormányzati indoklás szerint a jó erkölcsbe ütköző jövedelmeket akarták így megadóztatni. Ehhez az alkotmányt is módosították, hogy “törvény a társadalmi igazságérzetet sértő, jó erkölcsbe ütköző juttatásokra külön mértékű adót állapítson meg”.
A különadó miatt korábban több érintett bírósághoz fordult, legutóbb idén novemberben mondta ki a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, hogy ellentétes a magántulajdon védelmének elvével a közszférában a végkielégítésekre kivetett 98 százalékos különadó.