A mérnöki és az építész kamara is tiltakozik, mert állami megrendelésű építkezéseken 2014-től csak állami alkalmazásban lévő mérnökök dolgozhatnak majd – közölte a 444. A lap szerint bár nagy állami tervezőhivataloknak még semmi nyomuk, de kormányhatározat van arról, hogy utat, iskolát, kórházat, gátat, kormányhivatalt és önkormányzati beruházást lényegében csak állami mérnökök tervezhetnek.
A lap megkérdezte Lázár János államtitkárt, hogy mit szól a mérnökök tiltakozásához, és hogy biztos-e abban, hogy állami mérnökirodák alakulnak.
Lázár közölte: elvi döntést hozott a kormány, hogy az EU-s pénzek elköltése körül amit csak lehet, azt az állam végezze el, mert tapasztalata szerint akkor merült fel a korrupció gyanúja, ha kiszervezték a pénzköltés körüli feladatokat.
“Ha egy nyílászáró cseréjéről van szó, akkor több megy el szakértésre és tanácsadásra, mint amennyibe az ablak kerül” – közölte az államtitkár, aki szerint ilyenekért kell minél több funkciót az államhoz vonni. Az államtitkár egyben hangsúlyozta: egyeztetnek még a mérnöki kamarával.
A lapnak a 2014-2020-as ciklus tervezését ismerők azt mondták, még finomodhat a részletek pontosabb szabályozásával a most ijesztőnek tűnő kormányhatározat, ez azonban csak nyárra várható.