Belföld

Érettségizett, mégis írni, olvasni tanítják

Folyamatosan a munkanélküliséggel harcol Ipacs János. Fizetése soha nem volt magasabb 63 ezer forintnál. Most közmunkás, és 49 ezret kap. Bár két tanult szakmája is van, most lesz egy harmadik is. Ráadásul újra meg akarják tanítani írni, olvasni és számolni is. Pedig tud. Ipacs Jánossal együtt százezer ember képzése indult el december elején a kormány közfoglalkoztatási programjában.

A Putnok melletti Hét községben szinte a közmunka az egyetlen lehetőség. Régen a bábolnai mintagazdaságnak volt itt egy tojóüzeme. Aki nem itt, az a környékbeli szénbányákban, az ózdi kohászatban, vagy a putnoki termelőszövetkezetben találhatott munkát. Csakhogy 1990 után minden leépült. Pont akkor, amikor János kezébe kapta az első bizonyítványát. Esztergályos lett.

Most viszont majd megtanítják söprögetni, füvet nyírni, kaszálni. 49 ezerérét. Közmunkában. De úgy tudja, az úgynevezett alapkompetenciát fejlesztő képzésben is részt kell vennie, azaz megtanítják írni, olvasni és számolni is. Igaz, két szakmája és érettségije van.

Hogy mit mond a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, és hogy mi segítene igazán Jánoson kiemelkedni a nyomorból, kiderül a videóra kattintva!

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik