Belföld

Áttörés a NAV-botrány kapcsán?

A VÉSZ egy autós tüntetésen követelte a NAV-botrány kivizsgálását, Horváth András sikerként értékeli, hogy nyomozás indult az ügyben.

A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) petíciót adott át a Fidesznek és az MSZP-nek is. A kormánypárttól azt kérték, a hatalom birtokában mindent tegyen meg a megtisztulásért, a szocialistákat pedig felszólították, tegyék tisztába saját „területüket”.

A résztvevőket az bosszantja a legjobban, hogy míg őket, kisvállalkozókat lépten-nyomon megbírságolja az adóhatóság, a Horváth András, egykori NAV-tisztviselő által leleplezett nagyvállalatok ellen egy hónap kellett ahhoz is, hogy nyomozni kezdjen a rendőrség. Horváth András saját igaza érvényesüléseként értékeli, hogy nyomozás indult a feljelentése alapján hivatali visszaélés miatt. Vidos Mihály riportja.

A Parlamentben eközben összejött az a 78 aláírás, amelyre az állami adóhatóság 2002 és 2013 közötti, kiemelt adózókkal kapcsolatos gyakorlatát vizsgáló bizottság létrehozásának kezdeményezéséhez volt szükség. Az erről szóló határozati javaslatot Ángyán József független és Schiffer András LMP-s képviselő nyújtotta be.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik