Belföld

Naponta 10 üveg bort elszürcsölnek a képviselőink

Egy-egy plenáris ülésen 10-12 üveg bort elfogyasztanak a magyar képviselők, de egy hosszabb ülésnapon egy-két üveg brandyt is elpusztítanak – írja a Bors.

A Bors információi szerint az Országház büféiben leginkább a bor a menő, egy plenáris ülésen 10-12 üveg ürül ki. Elsősorban az ebédekhez kérik, főleg a fehéret és a rozét. Rövidekből a brandy a kedvenc, egy-egy hosszabb ülésnap alkalmával ebből is eltűnik egy-két üveggel. Legkevésbé a sör megy, a képviselők azt alig isszák. A Bors forrásai szerint inkább az idősebb honatyák rendelnek nyilvánosan szeszt.

Aki keményen iszik, az a frakcióirodában teszi ezt sutyiban vagy a Parlament közeli kávézókban – mondta az egyik képviselő, aki szerint nyilvánosan csak a visszafogott fogyasztók rendelnek alkoholt a Parlamentben. A masszív italozók inkább zugivókká lesznek, ott isznak, ahol a legkevésbé bukhatnak le.

A parlamenti piálás kérdése néhány hete került középpontba, amikor Pálffy István (KDNP) háta mögött két jobbikos képviselő ivó mozdulattal jelezte, szerintük az egykori műsorvezető ihatott. Pálffy tagadta ezt. Később Szilágyi György (Jobbik) beadott egy javaslatot azzal, hogy tiltsák be az alkohol árusítását az Országházban. Kövér László házelnök elutasította.

A Hír24 riportere is megvizsgálta az alkoholproblémát a t. Házban, és megállapíthatjuk, sehol nem volt probléma, hiszen megfelelő volt az ellátás. A deci bor háromszáznegyen forint, kis sör háromharminc.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik