Belföld

Budapesten nem áll nyerésre a Fidesz

szavazás (szavazás)
szavazás (szavazás)

Ez derül ki az Ipsos kutatásából.

Szeptemberben a fővárosban a Fideszre a választók 26 százaléka szavazott volna, a demokratikus ellenzékre pedig 31 százalék – mondta a Népszavának Závecz Tibor véleménykutatási igazgató.

Októberben a kormánypárt erősödött Budapesten, akkor 28-25 százalékos volt az arány, novemberben viszont a Fideszre 25, míg az MSZP-re, az Együtt–PM szövetségre, illetve a Demokratikus Koalícióra összesen 29 százalék szavazott volna.

A napokban tette közzé legfrissebb kutatását a Nézőpont Intézet is. A cég novemberi adataiból kiderül, hogy a Fidesz-KDNP 199-ból 116 képviselői helyet szerezne az országgyűlésiképviselő-választáson, ami valamivel több mint 58 százalékos parlamenti többséget jelentene.

A Tárki felmérésből pedig az derül ki, hogy az elmúlt egy évben a férfiak a nőknél mindvégig jobban hajlottak arra, hogy biztosan elmennek szavazni. A közvéleménykutató cég szerint ez a Jobbiknak jelent előnyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik