gaudi (gaudi-nagy tamás, )
Belföld

Fegyelmit kaphat Gaudi-Nagy a zsidózó kérdésért

Hivatalból vizsgálatot kezdeményezett Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő ellen a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, mert a politikus ügyvédként azt kérdezte egy bírótól, hogy nem zsidó származású-e – írja a Népszabadság Online.

Gaudi-Nagy múlt héten azt mondta, erre azért volt szükség, mert az eljárásban testi sértés elkövetőjeként szerinte egy „zsidó származású magyar” is érintett. Ő csak elfogulatlanság megállapítása érdekében tudakolta Rózsa Mária bíró származását – magyarázta.

Gaudi-Nagy itt nem állt meg – emlékeztet a lap -, hiszen a tárgyalótermen kívül is hosszasan beszélt azt hangoztatva, hogy „magyarellenes koncepciós perről” van szó. Úgy vélte „egy Lakatos nevű úr ügyében” biztosan másként járnának el.
A kamara elnöke, Réti László hétfő este jelentette be az ATV-n, hogy fegyelmi eljárást rendelt el a politikussal szemben, mert az ügyvéd szerinte súlyos vétséget követett el. Mint mondta, az elfogultság valóban kizárási ok lehet, de arra ilyen kérdéssel ürügyet keresni megengedhetetlen.

Egyelőre csak előzetes vizsgálat indul, és Gaudi-Nagynak nyolc nap áll rendelkezésére, hogy nyilatkozzon. Réti az eljárás eredményét nem akarja megelőlegezni, de szerinte azzal, hogy fegyelmit kezdeményezett, a saját álláspontját egyértelművé tette.

Az ügyvéd-politikust egyébként figyelmeztetésben vagy megrovásban részesíthetik, pénzbüntetéssel sújthatják, de akár a kamarából is kizárhatják – olvasható a Népszabadság Online-on.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.