Belföld

Életmentő bombák a REÖK-ben

Kuriózumnak számít Asztalos Zsolt kiállítása a REÖK-ben: ilyen jellegű tárlat még nem szerepelt a kiállítóház kínálatában. A „Kilőtték, de nem robbant fel" című anyag nemrég a rangos Velencei Biennálén szerepelt. Hazánkban csak Szegeden látható.

Földben rejtőző, fel nem robbant bombákat tesz képzőművészeti témává Asztalos Zsolt kiállítása, mely jövő hétvégén nyílik a REÖK-ben. A sajtó képviselői a művész vezetésével ma ízelítőt kaptak a különleges képzőművészeti élményből. Herczeg Tamás igazgató korábban elmondta: büszke arra, hogy Magyarországon kizárólag a szegedi kiállítóházban látható az 55. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé magyar anyaga. A szegedi kiállítás megvalósulásában fontos szerepe volt Gulyás Gábornak, aki a rangos velencei seregszemle nemzeti biztosa és a kortárs magyar képzőművészet nemzetközi pozicionálásával és a Budapest Biennálé koncepciójának kidolgozásával megbízott miniszteri biztos.

Az izgalmas, kortárs koncepció újdonság a REÖK képzőművészeti palettáján, hiszen videó- és térinstallációs anyagot még nem láthatott a közönség a palotában. Sőt, Szegeden is ritkaságnak számít az ilyen jellegű tárlat. Asztalos Zsolt I. és II. világháborús bombákról, gránátokról és más robbanószerkezetekről készített állóképszerű videókat, melyekhez különböző hangokat kapcsolt. A hanghatások viszont eltérnek a háborús szituációktól: harang, mosogatás, zuhanyozás zaját hallhatjuk fülhallgatókon keresztül.

Annak ellenére, hogy a művész háborús eszközökkel illusztrál, a kiállítás nem a háborúkról szól, sokkal inkább arról a kegyelmi pillanatról, amelyben egy gyilkos fegyver nem tölti be elrendelt funkcióját, elmarad a pusztítás, megkímélve az emberéletek. Ugyanakkor rávilágíthat arra a fenyegetettségre, hogy a bomba bármikor felrobbanhat. A kiállítást kiegészíti egy videó is, amely azokat a helyeket mutatja be, ahol hazánkban fel nem robbant bombákat találtak.

A tárlat, melyet többek közt a francia, ausztrál és angol kritika is lelkesen fogadott, december 15-től február 9-ig látogatható a REÖK-ben. A megnyitón Szőcs Géza, az általános kulturális ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott mond beszédet. A kiállítóház hosszabb távú tervei közt szerepel, hogy minden alkalommal bemutatja a velencei biennálé magyar pavilonjának anyagát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik