Tízmillióval több marad jövőre a vállalkozóknál

Kétszáz forinttal csökken a 200 négyzetméternél kisebb műhelyek és üzletek helyi adója Hódmezővásárhelyen. A kieső összeget a multikra korábban kiszabott adómaximumból kompenzálják.

Korábban a témában:

A csütörtök esti közgyűlésen elfogadták Almási István polgármester október közepén előterjesztett adócsökkentési javaslatát. Ennek értelmében a 200 négyzetméteres, vagy ennél kisebb műhellyel, üzlethelyiséggel rendelkező kis- és középvállalkozások helyi adója 200 forinttal csökken jövőre. A döntés körülbelül 600 vállalkozást érint.

Kozgyules-Vasarhelyen(650x433).jpg (közgyűlés, hódmezővásárhely, )Tízmillióval több marad jövőre a vállalkozóknál. (Forrás: Vásárhely24/Frankó Máté)

Antal István, a Lakosságszolgálati Iroda vezetőjének számításai szerint körülbelül 10 millió forinttal több marad a helyi kereskedőknél, kisiparosoknál. A polgármester kérdésére elmondta, a vállalkozói közterhek enyhítésével felálló bevételkiesést a bankok, biztosítók, benzinkutak, energiaszolgáltatók, nagyáruházak és más multinacionális cégek korábban megemelt helyi adója kompenzálja majd. Az irodavezető egyébként 3 milliárd forint adóbevételre számít jövőre.

Lazar-Almasi(650x433).jpg (lázár jános, almási istván)A multiknál bevezetett adómaximum fedezi az adócsökkentésből származó bevételkiesést. (Forrás: Vásárhely24/Frankó Máté)

Havranek Ferenc képviselő javaslatot tett arra, hogy a régi, vertfalú, vetett vályog illetve gázszilikát házak valamint az idős emberek által lakott ingatlanok korrekciós szorzóit tovább csökkentsék, ezt azonban a képviselőtestület elutasította. Mint elhangzott, a főjegyzőnél, méltányossági alapon továbbra is lehet kérni az adóterhek enyhítését, így nincs szükség arra, hogy néhány ember miatt rendszer szintű kivételeket tegyenek.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.