A soproni szélhámost az egyik hódmezővásárhelyi kollégiumból állították elő. A 41 éves férfi álnéven már korábban is vendégeskedett a szállón, ám egyszer sem fizetett. Most a bejelentkezéskor a recepciós felismerte és értesítette a rendőröket.
A további adatgyűjtés kiderítette, hogy a férfi az egyik hódmezővásárhelyi szállodában is megszállt. A minibár mellett az étteremben fogyasztott, majd „köszönés nélkül” távozott. Amikor e-mailben felszólították, hogy fizessen, azt mondta, hogy baleset érte, de majd utal. Nem utalt – avatott be az ügy részleteibe Szenti Szabolcs rendőr százados, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A férfi a vásárhelyi kirándulásai során több vendéglőben is megfordult. Fizetéskor kártyahibára hivatkozott, és ígéretet tett, hogy másnap rendezi a számlát, de sohasem rendezte.
A férfi ellen csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság. Ügyében várhatóan a Szegedi Rendőrkapitányság jár majd el, ugyanis a megyeszékhelyen is voltak a fentiekhez hasonló vendégéjszakái.