Belföld

Feljelentés a fóti kampánnyal kapcsolatban

Összesen öt, többségében szabálytalan plakátolással, illetve kampánycsendsértéssel kapcsolatos kifogásról döntött vasárnap estig, a fóti időközi voksolás befejezéséig a helyi választási bizottság. Egy panaszt elutasítottak, négyet jóváhagytak, utóbbiak közül egy ügyben feljelentést tettek - közölte Fót jegyzője hétfő reggel az MTI-vel.

A 19 ezer lakosú Fóton azért kellett időközi polgármester- és képviselő-választást kiírni, mert a fideszes Cselőtei Erzsébet szeptemberben lemondott a polgármesteri posztjáról és az 1-es választókerületben szerzett egyéni mandátumáról is. Lemondását a közte és a képviselő-testület közötti munkakapcsolat megromlásával indokolta.

Kampánycsendsértés, plakátolás

Chrobák Zoltánné, Fót jegyzője elmondta, hogy a voksolást megelőzően, illetve vasárnap összesen öt választási kifogás érkezett a helyi választási bizottsághoz: három a Magyar Liberális Párttól, egy a Jobbiktól, egy pedig magánszemélytől. Ez utóbbit érdemi vizsgálat nélkül elutasították, az előbbi négynek helyt adtak.


Fotó: Kummer János

A beadványokról a jegyző csupán annyit közölt, hogy két kifogás az olykor egymásra ragasztott plakátok, illetve azok tartalma miatt, a másik kettő kampánycsendsértés gyanúja miatt – egyebek mellett vasárnapi szórólap-osztogatással és a sikátorpusztai voksolók állítólagos szervezett szállításával összefüggésben – született.

Volt-e buszoztatás?

Az utóbbi ügyben a helyi választási bizottság – csakúgy, mint a Jobbik – feljelentést tett a Dunakeszi Járási Ügyészségen – magyarázta Chrobák Zoltánné. A jegyző megerősítette az MTI-nek azt az értesülését, hogy a Sikátorpusztán élők kérték az önkormányzattól: biztosítsanak nekik buszt a fótligeti szavazókörbe eljutás megkönnyítéséért, de kérésüket a képviselő-testület elutasította. Indoklásként szerepelt, hogy egy közszolgáltató és a közeli hipermarket is üzemeltet ingyenes buszjáratot azon a környéken.

Az MTI-hez olyan információk is eljutottak, melyek szerint a sikátorpusztaiak maguk szereztek kisbuszt, illetve szervezték meg saját utaztatásukat.

Riporterünk Fóton járt nemrég. Képes beszámolóját itt elolvashatja:

Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője hétfő reggel közölte: a két, “választás rendje elleni bűncselekmény” miatt tett feljelentés megérkezett a dunakeszi ügyészségre, és már megkezdték a vizsgálatot. Három napon belül kell dönteniük arról, hogy elrendelik-e vagy elutasítják a nyomozást, esetleg további vizsgálat szükséges – tette hozzá a szóvivő.

A 29,1 százalékos részvétel mellett megtartott fóti időközi választáson az öt polgármesterjelölt közül az ellenzéki összefogás színeiben induló Takács István kapta a legtöbb, 1116-ot voksot (25 százalék), így ő lett Fót új polgármestere. Az 1-es számú választókerületben tartott időközi képviselő-választás eredményeként a nyolc jelölt közül a független Varga József Csongor nyerte el a mandátumot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik