Belföld

A váci kórház is jól járt

Ha a tárgyalásaik jól alakulnak, akár a hitelezői igények 80 százalékát is ki tudja elégíteni az intézmény az adósságrendezésre kapott állami pénzből.

„Ez a legoptimistább forgatókönyv, de nem lehetetlen elérni, hiszen folyamatosan tárgyalunk a beszállítókkal például a kamatterhek elengedéséről, árengedményekről” – nyilatkozta a Dunakanyar24-nek a váci Jávorszky Ödön kórház főigazgatója. Sámoly György is megfordult az utóbbi hetekben az egészségügyi államtitkár irodájában, ahol a kilencvenhárom bajban lévő fekvőbeteg ellátó intézménynek adósságkonszolidációra adható összegekről döntöttek.

Sámoly György, a váci Jávorszky Ödön Kórház főigazgatója korábban Eger önkormányzatának pénzügyi gondnoka volt.

A legnagyobb tartozásokat görgető húsz intézmény vezetésével ugyanis külön tárgyalt a kormány, mielőtt a 33,1 milliárd forint elosztásáról döntött.

Racionálisabban működnek

A lejárt szállítói tartozások csökkentését szolgáló támogatási összegek november 19-én jelentek meg a Magyar Közlönyben, majd Szócska Miklós államtitkár arról is beszámolt, hogy a nagy adósnak számító intézmények menedzsmentje összesen 12 milliárdos takarékossági vállalást tett, amiből 6.5 milliárdot már teljesítettek is. Sámoly György főigazgató emlékeztetett rá, hogy a váci kórházban is voltak elbocsájtások, átcsoportosításokkal ésszerűsítettek feladatmegoldásokat, a korábbinál sokkal racionálisabb működésre tértek át, aminek része saját bevételeik növelése is.

Fotó: heol.hu/Gál Gábor

Mi lesz jövőre?

Most majdnem 1,4 milliárd forintot kapott a kórház, de a pénzügyi válságmenedzselésben nagy gyakorlattal rendelkező főigazgató nem mer jóslásokba bocsátkozni arról, hogy meg lehet-e hosszú távon tartani a mostani konszolidációval kialakuló törékeny gazdálkodási egyensúlyt. A kórházak állami támogatása ugyanis jövőre egyetlen fillérrel sem nő, az adósságokat görgető intézmények tartozása pedig még a mostani konszolidáció után is majdnem ugyanakkora marad, mint a támogatásra kapott összeg, vagyis eléri a 30 milliárdot. A Jávorszky Ödön Kórház összes adóssága a támogatás előtt 2,4 milliárd forint volt.

Lezárult fejlesztés

A most záruló uniós költségvetési ciklusban az intézmény komoly pénzeket nyert, amiből a fekvőbeteg rész teljes felújítását meg tudták oldani, eszközparkjukat pedig egyharmad részben sikerült lecserélni. Az idén áprilisban rendezett átadóhoz hasonló örömünnep azonban egyhamar nem lesz Vácon, mert a jövőre induló uniós ciklusban közvetlen egészségügyi fejlesztések nem szerepelnek a célok között, más címszó alatt keresgélni kell majd a pályázati lehetőségeket. Sámoly György azonban optimista és reméli, hogy sikerül forrásokhoz jutniuk a járóbeteg szakrendelő felújításához, hiszen a lerobbant állapotban lévő épület ma valósággal falja az energiát.

Fotó: javorszky.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik