A HLKC 23-23-as döntetlent játszott a Turkevei VSE otthonában az NBII-es női kézilabda-bajnokság legutóbbi fordulójában. A sereghajtók közt küzdő kunsági csapatnak sikerült elaltatnia a tabella harmadik helyén álló, vásárhelyi együttest, amely ezúttal nem tudta hozni a tőle megszokott, pörgős, ötletes játékot.
A görcsösen játszó vendégek, 2-3 gólos előnynél büntetőt és ziccert hibáztak, magukra húzva az ellenfelet, amely a véghajrában már át is vette a vezetést. Végül Török Bianka és Gaál Adrienn egy-egy góljával sikerült döntetlenre menteni a meccset.
Vegyesek az érzéseim, egyrészt örülök, hogy továbbra is veretlenek maradtunk a bajnokságban, viszont roppantul bánt az elvesztett pont. Hiányzott belőlünk a frissesség a példamutatóan küzdő hazaiak ellen – fogalmazott a mérkőzés után Gaál Adrienn, a csapat játékos-edzője.
A meccs legnagyobb fájó pontja két vásárhelyi alapember kiesése. Alig pár perc különbséggel Manga Fruzsinának a bokája, Hegyi Diának a térde sérült meg. Mangára néhány hetes kényszerpihenő vár, Hegyinek azonban több mint valószínű, hogy a szezon hátralévő részét ki kell hagynia.
A HLKC a következő fordulóban a Kistelek csapatát fogadja.