Idén 28. alkalommal rendezik meg a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban a vásárhelyi Amatőr Művészeti Fesztivált. A kistérség egyik legnagyobb tehetségkutató versenyére idén harminchárom fellépő nevezett. A legtöbben tánctudásukkal szeretnék lenyűgözni a zsűrit, de a korábbi évekhez hasonlóan vers-, mese- és prózamondók, valamint énekesek is színpadra állnak majd. Az amatőr művészeti fesztivál első selejtezőjét november 21-én, csütörtökön, délután három órától tartják az BFMK színháztermében.
Csütörtökön rendezik a BFMK amatőr művészeti fesztiváljának első selejtezőjét.
Ajánlott videó
- 10:48 Videón, ahogy felgyújtja a haragosa autóját Renátó
- 10:47 Hétfőtől lehet megvenni a 2026-os éves autópálya-matricákat, az is megvan, mennyibe fognak kerülni
- 10:45 Vidéki prókátor: Pedofilok és segítőik az Orbán-rendszer jelképei
- 10:42 Véletlenül lett a világ legmagasabb szállodája egy új hotel Dubajban
- 10:41 Betlehem leúszta becsülettel a fő számát, majd kimerülésre hivatkozva hazautazott az Eb-ről
- 10:34 Csalás gyanúja miatt nyomoznak az orosházi Fidesz frakcióvezetőjét érintően, akitől milliókat követel vissza a város
- 10:30 Dr. Katona Szandra odaadta férjének a festményt, amit neki vásárolt ajándékba: elmondta, mi volt a reakciója
- 10:28 Nagy Mártonék reakciója az ipari termelés visszaesésére: Tisza Párt
- 10:25 Számos weboldal működése akadozhat egy globális hiba miatt
- 10:13 Kukásautó-kartellt tárt fel a GVH, milliárdos bírságot szabtak ki összesen
- 10:12 Egy fideszes somogyi település is bevezeti az ebadót
- 09:59 Carson Coma: Ezúton is szeretnénk gratulálni Ákosnak, aki lenyomta a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót
- 09:53 Szűkült a mezőgazdasági termelés mennyisége, a növénytermesztésben jelentős visszaesés volt
- 09:50 Szögeczki Ági a követőinek: Kedvesen és udvariasan jeleztétek, hogy ne fogyjak tovább, mert „ez már nem áll jól”
- 09:45 Fájdalomcsillapító hatása lehet az éneklésnek
- 05:15 100 ezer forintot kapnak karácsonyra egy borsodi falu lakói
- 07:34 A 92 éves Michael Caine kerekesszékben ülve bukkant fel egy filmfesztivál vörös szőnyegén
- 08:58 Meghalt Carlo Escobar magyar gengszterrapper
- 21:06 40 milliárd forintból épít újjá egy szellemfalut a magyar kormány Azerbajdzsánban
- 07:27 Orbán Viktor: Két nagy kő legördült a szívünkről
- 21:08 Bukott rajta, de 10 milliárd forint körüli összegért túladott a Matolcsy-kör New York egyik legdrágább lakásán
- 21:40 Ezek a hatos lottó december 4-ei nyerőszámai
- 06:30 88 évesen is dolgoznia kellett, amíg össze nem dobtak neki 1,5 millió dollárt az internetezők
- 07:02 Justin Trudeau diplomáciai útra vitte magával Katy Perryt Japánba
- 19:01 Der Spiegel: Macron figyelmeztette Zelenszkijt, hogy az amerikaiak elárulhatják Ukrajnát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
