Belföld

Nagy leépítést jelentett be Borsodban a Jabil

munkanelkuli-hivatal(960x640)(2).jpg (munkanélküli hivatal, )
munkanelkuli-hivatal(960x640)(2).jpg (munkanélküli hivatal, )

Az elektronikai bérgyártó vállalat összesen 673 munkatársától kénytelen megválni decemberben, míg korábban 6 milliárd forintos munkahely-teremtési támogatást vett fel az államtól.

A Jabil Circuit Magyarország Kft. szerint a gyártásukat minden esetben a vevői megrendelések változásához kell igazítaniuk. “A vállalat ezzel a szomorú, azonban kényszerű lépéssel a vevői igényekhez és megrendelésekhez igazítja alkalmazotti létszámát” – olvasható cég közleményében.

6899-en dolgoztak itt

A társaság kitér arra is, hogy a vállalat tiszaújvárosi gyárában minden érintett dolgozót személyesen tájékoztatnak. A munkavállalóktól végkielégítéssel, a hatályos törvényeknek és jogszabályoknak megfelelően válnak meg, emellett számos formában igyekeznek segíteni őket, hozzátéve, hogy a munkaügyi hivatal segítségével programot dolgoztak ki azzal a céllal, hogy a leépítésre kerülő dolgozók számára az elhelyezkedést elősegítsék.

A cég korábbi tájékoztatása szerint a Jabil magyarországi alkalmazottainak száma az idén márciusban megközelítette a 8 ezret, 2011-es árbevétele meghaladta a 348 milliárd forintot. A nyilvános cégadatok szerint a kft. mérleg szerinti eredménye 9,2 millió dollár volt a 2011. szeptember 1-től, 2012. augusztus 31-ig tartó üzleti évben, míg az azt megelőzőben 28,4 millió dollárt ért el. Az értékesítés nettó árbevétele 1,5 milliárd dollárt tett ki, az egy évvel korábbi 1,8 milliárd dollár után. Az átlagos statisztikai létszáma cégnél ebben az időszakban 6899 fő volt. Ezen időszakban 394 ezer dollárnyi állami támogatást kapott a cég, amiből 362 ezer volt kapacitásbővítő támogatás a gazdaságfejlesztési operatív programból.

6 milliárdot kaptak munkahely-teremtésre

A Jobbik hétfőn felszólította a kormányt, hogy ha az amerikai Jabil Circuit elbocsátja munkavállalóit, követelje vissza a kifizetett munkahely-teremtési támogatást. Közleményükben arra hívták fel a figyelmet, hogy majdnem hétszáz dolgozót bocsát el tiszaújvárosi üzeméből a Jabil Circuit, éppen annyit, amennyinek a felvételére 2011-ben 6 milliárd forintos munkahely-teremtési támogatást vett fel az államtól.

Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselője felháborítónak nevezte, hogy a tömeges létszámleépítést egy olyan vállalat hajtja végre, amellyel tavasszal kötött stratégiai megállapodást az állam. Az ellenzéki politikus szerint a Jabil Circuit akciója azt bizonyítja, hogy a kormány stratégiai megállapodásai semmilyen egzisztenciális védelmet nem biztosítanak a magyar munkavállalók számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik