A hivatalosan szombaton felavatott szolnoki uszodában, a Vízilabda Arénában mintegy ezer néző előtt a vasárnapi finálénak úgy vághattak neki a csapatok, hogy amíg a Szeged az előző két kiírást megnyerte, a Szolnok három korábbi elsőségét egyformán igen régen – 1966-ban, 1968-ban és 1986-ban – szerezte. A legutóbbi döntőben a két gárda egymás elleni csatájában a szegediek a hosszabbításban kerekedtek felül, s győztek 9-8-ra.
A mostani összecsapást a vendégek egyenesen parádésan kezdték, s az álmatag hazaiak ellen álomrajtot véve percek alatt 4-0-ra, majd a folytatásban 6-1-re elhúztak. A szegedi kapuban a posztján a nyári barcelonai vb legjobbjának választott Nagy Viktor remekelt, elől pedig az Európa-bajnok Kiss Csaba és a világbajnok Szivós Márton jeleskedett elsősorban. A vb-aranyérmes Vámos Márton balkezes bombája lassú szolnoki ébredést jelzett, de a harmadszor eredményes Kiss azt érzékeltette: a Szeged jóval eltökéltebb és összeszedettebb csapat ezen az napon (7-2).
A harmadik negyedben gyakorlatilag megpecsételődött a hazaiak sorsa: miközben saját rossz és hatástalan pólójukon képtelenek voltak változtatni, a háromszoros olimpiai bajnok center, Molnár Tamás találatával már 8-2-es vezetésre tettek szert a vendégek. Szépségtapasznak még jött egy amúgy pompás kapufás Vámos-löket (8-3), kérdésnek azonban lényegében már csak az maradt: mennyit ad le felhalmozott tetemes előnyéből a Szeged.
A záró játékrész nyitótalálata megadta a választ a szolnoki visszakapaszkodás eleve roppant csekély lehetőségére: Szivós akciógóllal triplázott, 9-3-ra módosítva az állást. A vendéglátók részéről az olimpiai bajnok Hosnyánszky Norbert és az ex-szegedi Török Béla valamelyest javított a bizonyítványon, a vége azonban így is roppant egyértelmű 9-5-ös szegedi győzelem lett
