Belföld

Itt vannak a jövő évi ponthatárok

egyetem (egyetemi előadó, hallgatók)
egyetem (egyetemi előadó, hallgatók)

Gazdasági és nemzetközi kommunikáció szakon kell a legtöbb pontot elérni ahhoz, hogy államilag támogatott képzésben vehessen részt valaki a felsőoktatásban.

Részmegállapodást kötött az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége a 2014-es felsőoktatási ponthatárokról – írja az Átlátszó Oktatás blog, ahol megtalálható a megállapodás szövege és a ponthatárok listája is. Jövőre állami képzésen a gazdasági és nemzetközi kommunikáció szakon kell a legtöbb (465) pontot elérni.

Ezek még csak előzetes számok, mert azokat a felvételi után még korrigálhatják. Idén is korrigáltak: jogász és kommunikáció szakon például lejjebb vitték a ponthatárt. Akkor a kommunikáció szakra 470 pontot írtak elő, ám azt végül 455-re kellett levinni.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerdán jelentette be, a 16 szakon továbbra is lesz államilag finanszírozott hely, ahová a legjobbak 10-20 százalékát vehetik fel, a minimumponthatár a többi szakon 240 helyett 260 lesz.

A tárcavezető nemrég arról beszélt egy lapinterjúban, hogy elképzelhetőnek tartja, rögtön “megugorják” a háromszázas ponthatárt. Egyes speciális szakokat leszámítva a klasszikus alapképzések esetében ez a határ lenne reális, ezzel a hallgatói önkormányzatok is egyetértenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik