Belföld

Lázárék békemenetre hajtották a CBA dolgozóit

lázár (lázár)
lázár (lázár)

Az élelmiszer-kereskedelmi lánc tulajdonosai programként állítólag az október 23-i felvonulást ajánlották dolgozóiknak – írja a Népszava.

A lap birtokába került, a boltokban köröztetett levél szerint a szokatlan programajánló csak a CBA két résztulajdonosának – Baldauf Lászlónak és Lázár Vilmosnak – a „magánjellegű” felhívása volt. A szöveg hatására egyes munkavállalók mégis úgy érezhették, szinte kötelező a demonstráció.

A tulajdonosok jelezték, hogy október 23-a „jó alkalmat teremt arra is, hogy nemzeti kormányunk iránt érzett szimpátiánkat is kifejezzük”. Szerintük a kiállás azért szükséges, mert „csak összefogva tudunk gátat szabni és kategorikusan elutasítani a posztkommunista, liberális gazemberek mesterkedéseit, akik lépten-nyomon elárulják hazánkat, külföldi multiérdekeket szolgálnak ki, mindezt úgy, hogy a magyar emberek boldogulását, fejlődését is beáldozzák.”

Lázár Vilmos a legelső Békemeneten (Fotó: Berecz Valter)

Orbán, a legnagyobb

„Akik a hazánk további megerősödését, a kiegyensúlyozott és szisztematikus fejlődését tartják fontosnak, mindazoktól kérjük, hogy jöjjenek el és együtt vegyünk részt a Békemeneten, majd hallgassuk meg Miniszterelnökünk ünnepi beszédét” – írták. Az a CBA-eladó, aki még erre sem volt vevő, azt az utolsó mondat próbálta meggyőzni. „Fontos, hogy mi mindnyájan, a nemzeti érzelmű igazi hazafiak támogassuk a legnagyobb formátumú magyar politikusunkat, nemzetünk miniszterelnökét, Orbán Viktort.”

A Népszava szerint ezután következett a békemenet időpontja, útvonala, majd a kérés, hogy a boltvezetők “az áruházi személyzet valamennyi tagját legyenek kedvesek informálni a levélről és a benne szereplő fontos tartalomról.”

„Magyarellenesek a balliberálisok”

A multiérdekeket szolgáló balliberálisok továbbra is mindent megtesznek azért, hogy a magyaroknak ártsanak – mondta a Magyar Hírlapnak már korábban Baldauf László, a Békemenet egyik fő támogatója. Baldauf azt a nyílt levelet is aláírta, amelyben a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány írt Bajnai Gordonhoz az Orbán-szobor elleni politikai barbárság miatt.

A Népszava szerint ezt a levelet kapták a CBA-sok

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik