Belföld

Balogh is megszavazta a büntetést a monoklis képviselőnőknek

Balogh-Jozsef(1)(430x286)(5).jpg (Balogh József)
Balogh-Jozsef(1)(430x286)(5).jpg (Balogh József)

Százharmincezer forinttal csökkentette a Demokratikus Koalícióban politizáló független Vadai Ágnes és Szűcs Erika tiszteletdíját a parlament Kövér László házelnök javaslatára.

Az országgyűlési törvény alapján a Ház tekintélyét megsértő képviselőktől legfeljebb tiszteletdíjuk egyharmada vonható le. Mivel a képviselők tiszteletdíja 394 230 forint, a rájuk kiszabott büntetés csaknem maximális mértékű. Kövér László ezt azzal indokolta, hogy a két politikus a plenáris ülésen tanúsított magatartásával súlyosan megsértette az Országgyűlés rendjét.

A hétfői szavazáson a tiszteletdíj-csökkentést a Fidesz-KDNP politikusai mellett három független, köztük Balogh József is megszavazta. Az MSZP és az LMP képviselői nemmel szavaztak, míg a jobbikosok – a közülük egyedüliként igennel voksoló Kepli Lajos kivételével – nem vettek részt a szavazásban.

A DK több női politikusa a nőkkel szembeni erőszak ellen tiltakozott az Országgyűlés múlt keddi ülésén. A napirend előtti felszólalások elhangzása után Vadai Ágnes az ülésteremben, öt társa pedig egy üléstermi páholyban az egyik szemük környékén monoklihoz hasonló lila szemfestéssel jelent meg. A páholyban lévők egy-egy lapot tartottak fel “Fideszes fiúk! Az asszony verve jó?” felirattal.

Fotó: MTI / Buzák Noémi

Az elnöklő Latorcai János (KDNP) már akkor figyelmeztette az akcióban részt vevő két képviselőt, és jelezte, hogy velük szemben a házelnök várhatóan eljárást fog kezdeményezni.

Vadai Ágnes nem sokkal később Facebook-bejegyzésben tudatta: az ellen tiltakoztak, hogy “az asszonyverő Balogh József még mindig képviselő és polgármester lehet”. Hétfői sajtótájékoztatóján pedig azt mondta, aki megszavazza a rájuk kiszabott büntetést, azt üzeni, hogy a magyar parlamentet nem sérti “egy nőverő jelenléte”, és burkoltan támogatja is ezt a magatartást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik