Belföld

DK: “Fideszes fiúk! Az asszony verve jó?”

dk (dk)
dk (dk)

A nők elleni erőszak ellen tiltakozott a Demokratikus Koalíció (DK) több női politikusa az Országgyűlés keddi plenáris ülésén. Az elnöklő Latorcai János (KDNP) szerint az ellenzéki politikusok súlyosan veszélyeztették az ülés rendjét.

A keddi ülésnapon a napirend előtti felszólalások elhangzása után, a határozathozatalok előtt Vadai Ágnes független országgyűlési képviselő az ülésteremben, öt másik, a pártjában, a DK-ban politizáló társa pedig az egyik üléstermi páholyban az egyik szemük környékén monoklihoz hasonló lila szemfestéssel jelent meg.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A páholyban lévők egy-egy lapot tartottak fel “Fideszes fiúk! Az asszony verve jó?” felirattal, utalva valószínűleg arra, hogy a kormánypárti frakció egyik volt képviselője, Balogh József bevalotta: részegen megverte élettársát. Balogh mentelmi jogát felfüggesztette a parlament, kilépett a Fidesz képviselőcsoportjából, de párttagságát és mandátumát megtartotta.

Az ülést vezető Latorcai János országgyűlési alelnök azt mondta, Vadai Ágnes és társai az ülés rendjét súlyosan veszélyeztető módon viselkedtek. Felkérte a teremszolgálatot az egyes számú, szakértői páholy kiürítésére, az ott helyet foglalókat kiutasította az ülésteremből. Figyelmeztetésben részesítette az akcióban részt vett két képviselőt és jelezte, hogy velük szemben a házelnök várhatóan eljárást fog kezdeményezni.

Balogh József lemondását követelik

Közben alig fél nap alatt 1300 fölé emelkedett a “Balogh Józsefnek nincs helye a parlamentben” nevű Facebook-oldal lájkolóinak száma. Az oldalt azért hozták létre, hogy nyomás alá helyezzék a képviselőt. Az MSZP pedig Orbán Viktor miniszterelnök elhatárolódását kéri Balogh Józseftől, illetve azt, hogyha önként nem adja vissza mandátumát és Fülöpháza polgármesteri tisztségét, akkor Orbán Viktor gyakoroljon rá nyomást, hogy megtegye.

“Orbán Viktornak azonnal lépnie kell, mivel ő volt az, aki személyes meghallgatás után Balogh Józsefet alkalmasnak találta a képviselői munkára” – közölte a párt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik