Ahogy a motorosok és a kamionosok, a jazzrajongók is összejönnek évente néhány napra, hogy együtt hódoljanak a szenvedélyüknek. Míg a kamionosok és a motorosok a járgányaikat bütykölik, pörköltet főznek, sört isznak, addig a jazz rajongói izgatottan vitatják meg a koncertek közötti szünetekben a jazz világának legújabb fejleményeit. Itt nincsenek bőrnadrágos fickók, szögecsekkel kivert csizmák, durva tetkók, hanem pulóveres, őszülő halántékú középkorú férfiak, és természetesen olyan hölgyek, akik általában a jazzhez is kötötték életüket, amikor fanatikus párjuknak ígértek örök hűséget.
Ahogy mondani szokás: Szegeden kicsiny, ám lelkes tábora van a jazz műfajának, köszönhetően annak, hogy a ’70-es években indult, aztán a néhány év megszakítás után 2003-ban újraindított fesztivál megannyi világsztárt kínál fel az itt élőknek úgy, hogy csak az Ifjúsági Házig kell elsétálniuk. Ez persze nem kényelmesség, hanem fanatizmus. Évről évre szinte ugyanaz a 300-400 ember látogat el november elején a koncertekre, ami egyrészt jó, mert ez a “kemény mag” tartja éltben a fesztivált, másrészt aggasztó, mert az olcsó jegyárak és a lehetőséghez képest nagyszerű kínálat ellenére nem bővül látványosan a kereslet.
Pedig itt minden irányzat kedvelői találnak kedvencet maguknak. Itt van mindjárt a nyitókoncertet adó Varga János Projekt, amely amellett, hogy a legendás szegedi East együttes két egykori tagját is soraiban tudja, kifejezetten emészthető, a Mahavishnu Orchestra stílusát idéző zenével rukkolt elő. A közönség különösen a fiatal Kézdy Luca hegedűjátékát értékelte, no meg azt, hogy egy háromtagú ritmusszekció görgette maga előtt a gitáros Varga János és a tehetséges hegedűs szólóit. A “hazai pályán” fellépő Varga mellett nagy élmény volt újra Szegeden hallani Király István “Rezső” dobolását.
Varga János Projekt
Aztán egészen más következett. Elliott Sharp egyetlen szál gitárral lépett színpadra, ami nem volt meglepetés, hiszen a szólófellépők eddig sem hiányoztak a fesztiválról. (Itt pengetett például néhány éve a jazz egyik gitáros legendája, Larry Coryell is.) A program szerint Thelonious Monk szerzeményit játszotta, ám ő nem hétköznapi módon alakította át a standardokat. Sharp a hangszerét kísérleti eszközként használva olyan improvizációkat adott elő, melyek a közönség egy részét inkább elidegenítette ettől a műfajtól, minthogy magához láncolta volna. Egy műanyagkést például olyan spontánul szúrt a hangszer húrjai közé, mintha aznap délben a Hóbiárt Bisztróban ebédelve találta volna ki ezt az új hangzást.
Nem csoda hát, hogy a közönség egy része az első darab közepén még azt gondolta, Sharp még a gitárját hangolja, pedig már rég elkezdődött a koncertje. A New Yorkban élő és dolgozó művész az amerikai avantgard meghatározó alakja, így ízelítőt kaphattunk abból, hogy a világ másik felén jelenleg mi a main stream az alternatív műfajokban. Produkciója mindenestre különlegesség volt, ráadásul hatalmas kontrasztot teremtett az általa képviselt nyugati, befelé forduló, kísérletező művészet és az utána következő Aziz Sahmaoui zenekarának világzenei nyitottsága között.
Egy korábbi fesztiválon már majdnem járt Szegeden Aziz Sahmaoui, de akkor lekéste a repülőt Párizsban, így nem tudott csatlakozni Karim Ziad népes zenekarához. Ugyanolyan etnozenét játszik Aziz University of Gnawa zenekara, mint Karim Ifrikya nevű formációja, de itt nagyobb hangsúlyt kapnak az egyéni képességek. Cheikh Diallo például több szólóban is megvillantotta nem mindennapi gitártudását. Az észak-afrikai zenészekből álló csapat az interaktivitás lehetőségeit kihasználva folyamatosan kommunikált a közönséggel, így nem meglepő, hogy lendületes koncertjük végén a szegedi közönség már velük együtt énekelte a marokkói dalokat.
A fesztivál sztárfellépője szombat este ad koncertet az Ifjúsági Házban. Aki szeretné hallani a Miles Davis utódjának tartott Christian Scott trombitajátékát, még kap jegyet a Szegedi Jazz Napok második napjára.
