Belföld

Áder János Hódmezővásárhelyen fogadta a Kabulból hazatérő katonákat

Áder János (áder jános, katona, )
Áder János (áder jános, katona, )

A köztársasági elnök a Kossuth téren katonai parádé mellett köszöntötte az Afganisztánból hazatérő 235 fős kontingens katonáit.

A kabuli reptér őrzését és védelmét ellátó 235 fős kontingens minden idők legnagyobb létszámú magyar szerepvállalása volt Afganisztánban. A repülőtér az ország egyik legfontosabb stratégiai létesítménye. A magyar katonák, kialakítva annak védelmét nemzetközi elismerést váltottak ki.

Magyarország ez előtt már kétszer látta el a kabuli szolgálatot, magyar tábornoki irányítással. Hazánk Belgiumtól vette át a feladatot tavaly október 1-én, most pedig Jordániának adta át. A kontingens katonái szolgálati idejük alatt naponta több mint 1000 jármű és több mint 3000 afgán átvizsglását végezték. Afganisztánban 177 magyar katona maradt szolgálatra, összesen öt különböző kontingensben.

Példás helytállás

Áder János köztársasági elnök köszöntőjét azzal kezdte, tudja több olyan katona is jelen van, akit többen vártak haza, mint ahányan elköszöntek. Küldetésük idején született gyermekeiket csak most láthatták először. Idézte a nemzetközi biztonsági erők főparancsnokának szavait, aki azt mondta, ha valahol magyar zászlót lát nyugodt, mert a parancsot eredményesen fogják végrehajtani. Gondolatait a törököket kiűző Savoyai Jenő gondolataival folytatta: “Tapasztalatból tudom, hogy a magyarok bátorságára és merészségére biztosan lehet számítani”. Áder János tavaly a helyszínen is meglátogatta a katonákat, sőt halászlét is főzött nekik.

Áder János végül az itthon maradott aggódó családtagok, barátok és a magyar társadalom nevében mondott köszönetet a hazánktól távoli katonai szolgálatért. A köszöntő után a köztársasági elnök, Dr. Benkő Tibor vezérezredes a Honvéd Vezérkar főnöke, valamint Fucsku Sándor vezérőrnagy összhaderőnemi parancsnok adott át kitüntetéseket a kiváló munkát végzett honvédeknek.

További fotók a Vásárhely24 facebook oldalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik