Belföld

Újabb utazási iroda mondott csődöt

Utazas(210x140)(1).jpg (utazás)
Utazas(210x140)(1).jpg (utazás)

A Blue Travel mellett a Mercator Holiday is lehúzta a rolót, az utazási iroda körlevélben értesítette partnereit, hogy október végén megszüntette utazásközvetítői tevékenységét – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

A cég ügyvezetője, Balogh Antal a lapnak azt mondta: a nehéz piaci helyzet és a válság következtében átalakult utazási szokások, valamint az ehhez kapcsolódó kilátástalan jövőkép miatt döntöttek úgy, hogy befejezik utaztatási tevékenységüket. Elmondta: jelenleg nem tartózkodnak utasaik külföldön, a folyamatban lévő ügyeiket átadták az egyik megbízhatóan működő partnerüknek.

Úgy fogalmazott: cégüket a “csendes kimúlás” jellemezte, amelynek előjelei a nyáron már érezhetőek voltak. Közlése szerint a megszűnés időpontját tudatosan időzítették október végére, amikor időszerűvé vált volna a jövő évi üzleti terv elkészítése, valamint elérkezett volna az utasok kártalanítására kötelezően előírt vagyoni biztosíték befizetésének éves határideje.

A Blue Travel utolsó utasait már becsapta Cipruson, a kifizetett 5 csillagos szálloda helyett alacsonyabb fokozatú szállást kaptak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik