Belföld

Giró-Szász: Ideje volt a pozitív korrekciónak

Az Európai Bizottság korábbi prognózisai az előző három évben rendre tévedtek a magyar kormánnyal szemben, ideje volt a pozitív korrekciónak - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő a Magyar Hírlapnak az Európai Bizottság őszi prognózisára reagálva.

A lap szerdai számában nyilatkozó kormányszóvivő szerint az EB őszi előrejelzéséből egyértelműen kitűnik, hogy a magyar költségvetési hiány nemcsak az idén és jövőre, de még 2015-ben sem haladja meg GDP-arányosan a három százalékot, amely az európai uniós küszöbérték.

Innen többet is megtudhat az előrejelzésről:

Giró-Szász András felidézte, hogy idén májusban a 2014-es hiányt még 3,3 százalékra jósolta az EB úgy, hogy az Országgyűlés még nem fogadta el a jövő évi költségvetést.

A kormányszóvivő a lapnak arra a felvetésére, hogy lesz-e folytatása a kormány részéről a devizahiteles mentőcsomagnak, azt mondta, a kormány támogatta a Fidesz-frakció devizahiteleseket segítő törvényjavaslatát, amelyet kedden szavazott meg az Országgyűlés.

Hozzátette: a nemzetgazdasági tárcánál nem áll le a munka, folytatják az egyeztetéseket mindaddig, amíg a jelzálogalapú, lakáscélú devizahiteleket felvevők helyzete megnyugtatóan nem rendeződik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik