Belföld

Nem adták át a kishantosi állami földeket

termőföld (termőföld)
termőföld (termőföld)

A bérlő elvárja, hogy a szerződés lejárta után tovább művelhesse a földet és ne írjanak ki rá pályázatot. Bíróságra viszik az ügyet.

A hétfői átadás-átvételi eljárás során a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Kft. tulajdonosai nem adták át az eddig általuk bérelt állami földeket a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) képviselőinek, akik azonban az új bérlőknek átadták azokat – közölte a társaság ügyvezetője kishantosi sajtótájékoztatóján.

Ács Sándorné elmondta: nyomós okuk volt arra, hogy a területeket ne adják át a földalapkezelőnek. A kft. által készített és az NFA képviselőinek átadott feljegyzés szerint a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Kft. jogegyenlőséget követel és elvárja, hogy ugyanabban az eljárásban részesítsék őket, mint tették azt Fejér megyében, Enying és Lepsény környéki állami földek esetében, ahol a 2011-ben lejárt szerződés ellenére a bérlő tovább művelte a földeket és nem hirdettek rá földbérleti pályázatot.

Hangsúlyozta: panasszal fordultak Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterhez, az NFA törvénysértő pályázatai alapján megkötött haszonbérleti szerződéseket pedig semmisség okán bíróság előtt támadják meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik