Belföld

Gyurcsány tömegeket fogadott Szegeden

Sorszámot húztak a szimpatizánsok, hogy személyesen beszélhessenek a DK elnökével.

Kedden délelőtt  Gyurcsány Ferenc a DK elnöke egész napos programra érkezett Szegedre. Először a Posta palota irodaházban tart fogadóórát.

Ellentüntetők

A szegedi Jobbik három aktivistája tiltakozott Gyurcsány Ferenc szegedi látogatása ellen a Dugonics téren. Böjte Sándor azt mondta: ha valóban megtörtént volna a rendszerváltás, a DK elnöke most a Csillagban ül és ott tart fogadóórát.

Olyan sokan akartak a politikussal beszélni, hogy sorszámokat osztottak a rendezvény előtt. A megjelentek döntő többsége idős, hitehagyott MSZP-szimpatizánsnak tűnik. Üde színfolt a tömegben a két szőke, fiatal lány.

A jelentkezőket Gyurcsány Ferenc egyesével, négyszemközt hallgatja meg, óránként mindössze 5 perc szünetet kért a megjelentektől. A Szeged24 megtudta, eredetileg szabadtérre tervezték a Budapesten már bevált koreográfiájú rendezvényt, a bizonytalan időjárás miatt költöztek fedett helyre.

A politikus délután rövid sétát tesz a Belvárosban, ahol a 2002 és 2010 közötti fejlesztéseket nézi meg, majd 5 órától az újszegedi Bálint Sándor Művelődési Házban tart lakossági fórumot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik