Belföld

Szülői pofon Hoffmann Rózsának

iskola(960x640).jpg (iskola)
iskola(960x640).jpg (iskola)

Az Európai Szülők Magyarországi Egyesületének (ESZME) elnöke a Népszabadságnak azt mondta: nemzetközi egyezményeket sért a szülőket mellőző oktatási rendszer, amely gyakorlatilag a félelemre épül.

Az ESZME elnöke szerint az oktatás rendszerét áthatja a félelem. A szülők féltik a gyermeküket, ezért nem vonulnak utcára még akkor sem, ha nem értenek egyet a kormányzati lépésekkel. Salamon Eszter szerint Európában már rájöttek, hogy a szülőt érdemes egyenrangú partnernek tekinteni, mert a legjobban használható, a leglelkesebb és legolcsóbb erőforrás. Kutatások igazolják, hogy 11 éves korig a családnak van a legnagyobb hatása az iskolai sikerekre. Utána ezt a szerepet a kortárs csoport veszi át. „Azokban az országokban igazán erősek a szülői szervezetek, ahol bizonyos feladatokat a szülők maguk oldanak meg. Sok helyen például ők szervezik az iskolabuszt, a délutáni foglalkozásokat, ők intézik az iskolai étkeztetést vagy a tankönyvbeszerzést.” A jelenlegi kormány ezzel szemben deklarálta, hogy ők kívánják nevelni a gyerekeket.

Magyarországot ugyanakkor „az alaptörvénynél is magasabb szintű jogszabályok, nemzetközi egyezmények, nevezetesen az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye és az EU Alapjogi Chartája, kötelezik arra, hogy a szülők egyedüli jogát gyermekeik nevelésére tiszteletben tartsa” – mondta Salamon Eszter. Szerinte a szülők azért közömbösek, azért nem lépnek fel a gyerekellenes eszközök ellen, mert elfogadják, amit a pedagógus közvetít. „Ha a pedagógus azt közvetíti, hogy ami most zajlik, rendben van, kevés szülő lesz, aki ennek ellenére feláll és kérdez.” A pedagógusok viszont félnek. A bizonytalanság, a káosz és a megemelkedett munkaterhek miatt túlterheltek. Akik demonstratívan olvasták a tanáriban a Magyar Nemzetet, most nagyon csendben vannak. Hatalmas információhiány érzékelhető a szülők és a pedagógusok között is. A mai napig nem tudják az iskolák, a pedagógusok, de még a tankerületek sem, hogyan kell értelmezni bizonyos jogszabályokat.

Vannak iskolák, ahol megpróbálják kint hagyni az egész problémát. Az ESZME elnöke szerint az elmebaj egy része ma még csak az első, ötödik és kilencedik évfolyamot érinti (itt vezették be az új NAT-hoz kapcsolódó kerettantervet – a szerk.), a többi évfolyamon még tanszabadság van, de a pedagógus nem tud másképp tanítani attól függően, hogy az ötödik bébe vagy a hatodik cébe megy be. A gyerekek érzik, hogy a tanárok idegesek és még mindig nincs mindenhol tankönyv. Ez nem normális állapot. Salamon Eszter arra számít, hogy jövőre a helyzet még drámaibb lesz. Kétszer ennyi gyereket érint majd az új tanterv és kötelező lesz hároméves kortól az óvoda, miközben nincs elég férőhely.

A szülők nevében eddig az érdekvédő szervezetek nagy része nem bírálta a kormány oktatási átalakításait. Salamon Eszter viszont felszólalt azon a tüntetésen, amelyen seprűs, láthatósági mellényes tanárok akarták kipucolni a közoktatásból az utóbbi évek rossz döntéseit. A részvevők tiltakoztak a többi közt az iskolák központosítása, a politikai, ideológiai megfontolások alapján kialakított központi tanterv, a tudós oktatók korai kényszernyugdíjazása és a felsőoktatás elsorvasztása, a szülői és diákjogok korlátozása, a hatástanulmányok és a szakma megkérdezése nélkül végrehajtott valamennyi átalakítás ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik