Belföld

Nagyobb lesz a nyüzsgés Ferihegyen

Ferihegy (Ferihegy)
Ferihegy (Ferihegy)

Sűríti Budapestről induló járatait a Norwegian és a WizzAir mellett az easyJet is - közölte a Budapest Airport (BA) Zrt. kedden.

Alig néhány nappal a Norwegian tavaszi Budapest-London Gatwick járat elindításának bejelentése után más légitársaságok is járatsűrítést jelentettek be.

Moszkva bevált, Dubaj debütál

A tájékoztatás szerint a Wizz Air Moszkva-Vnukovóra közlekedő járata elindulása után 2014. március 31-től heti öt helyett naponta közlekedik a magyar és az orosz főváros között. A hatalmas piaci kereslet miatt további járatbővítéseket is bejelentett a diszkont-légitársaság, így jövő június 14. és szeptember 14. között naponta kétszer teszik majd meg gépei a Budapest-Moszkva útvonalat, az idén karácsonykor és jövő húsvétkor pedig kiegészítő járatokat indítanak. Kiemelte, hogy a társaság a hét végén indítja első, igazán hosszú távú járatát Dubajba, amely először vasárnap délután három órakor landol Ferihegyen.

Svájci „nagyüzem”

Az easyJet a téli utazási szezonban indít újabb járatot a svájci Bázel és Budapest között. Az eddigi hétfő-szerda-péntek-vasárnapi járatok mellé 2014. január 31-től még egy csütörtöki gépet is indít a társaság. Ezzel immár két svájci városba kínál járatokat, hiszen Genfbe naponta, Bázelbe pedig ezentúl heti öt alkalommal közlekednek – tette hozzá.

Az új járatok elindítását hosszú előkészítő munka előzte meg, a végső döntést a légitársaságok és a Budapest Airport képviselői az idén októberben tartott járatfejlesztési konferenciájukon hozták meg. Az új járatok elindulásával párhuzamosan október-novemberben újabb, őszi utazási kampányt indít a Budapest Airport a légitársaságokkal közösen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik