A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ) tapasztalt visszaélések, korrupciógyanús ügyek kapcsán kérdezte Vágó Gábor, LMP-s képviselő Lázár János államtitkárt, aki a miniszterelnök helyett is válaszolt hétfőn a Parlamentben.
LMP: sorra esnek ki a csontvázak
Vágó Gábor szerinte az elmúlt fél évben “sorra estek ki a csontvázak a szekrényből”. Egyben utalt az átlátszó.hu feltárására is. Példaként említette, hogy a nagyobb volumenű pályázatokat szinte mindig a Közgép nyeri vagy egyedül, vagy konzorciumban. Azt kérdezte a kormánytól: mi folyt itt három évig, miféle szabadrablás és ki adott erre engedélyt? Az ellenzéki képviselő a visszaélésekért felelős vezetők megnevezését sürgette.
Lázár: A NFÜ szakít a gyanús cégekkel
Lázár János válaszában úgy fogalmazott: az LMP-s képviselők folyamatosan magyar cégek pályázati sikereit kérdőjelezik meg, ahelyett, hogy külföldi cégek – például a Strabag vagy a Swietelsky – sikereit firtatnák. Hangsúlyozta: a magyar építőipar 60 százalékát még mindig külföldiek “uralják” és ők viszik ki a hasznot az országból. Éppen ezért a kormánynak igenis az a célja, hogy magyar vállalkozásokat átlátható formában helyzetbe hozzanak.
Lázár János elmondta, az NFÜ minden eddigi nyertes pályázótól kért nyilatkozatot arról, hogy offshore cégek-e. A 46 ezer érintett vállalkozásból 34 ezer válaszolt csak. Éppen ezért a kormány október 26-án reggel nyilvánosságra hozza, hogy ki nem válaszolt és azok esetében azonnal, egyoldalúan eláll az NFÜ a pályázattól.
Változás lesz
Válaszában kitért arra is, ez a kormány egy megöröklött, Brüsszel által jóváhagyott intézményrendszerrel dolgozik, így minden döntés mögött ott a brüsszeli engedély. Ezt csak a következő ciklusban tudják megváltoztatni és meg is fogják változtatni.
Vágó Gábor nem fogadta el az államtitkári választ, de az Országgyűlés 213 igen, 65 nem szavazattal igen. Vágó Gábor indoklásában a felelősök meg nem nevezését emelte ki, ugyanakkor becsüli azt a munkát, amit az offshore-talanítás során végeznek.