Belföld

Korrupciós láncolat útján érkeznek a milliárdok

Nagygyűlések, békemenetek, politikai roadshow-k. Gyurcsány Ferenc kijelentése után borult a bili. Mong Attila, tényfeltáró újságíró szerint több mint 20 éve átláthatatlan a pártfinanszírozás rendszere.

Táskás emberekről beszélt vasárnap Gyurcsány Ferenc a Hír24-nek, olyan emberekről, akik hozzák-viszik a pénzt a pártok körül. Egészen a 2010-es választásokig 386 milliót költhettek a pártok a kampányokra, de nyilvánvaló, hogy ennyiből nem lehet kihozni egy hónapokig tartó országos kampányt.

A Fidesz és az MSZP is több mint egymilliárd forintból kampányolt. Vagyis csaknem háromszor annyi pénzt költöttek, mint amennyit lehetett volna – legalábbis ezt mutatta a Transparency International felmérése. A szabályok jövőre változnak, de az összeg még mindig nem fogja elérni az egymilliárdot.

2014-ben minden egyéni jelölt 1 millió forintot kap majd, amit kincstári kártyával költhet el. Erről készpénzt nem vehet fel, és köteles részletesen elszámolni. Ha nem teszi, az összeg kétszeresét kell visszafizetnie az államnak. Vissza kell fizetni a támogatást akkor is, ha nem szerez legalább 2 százalékot a választáson.

A listát állító pártok még további támogatást is kaphatnak, de e felett is maximálva van a költés. Egy párt jelöltenként maximum 5 millió forintot, összesen 995 millió forintot költhet majd.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik