Belföld

Vegyen cipőt börtönből!

cipő (cipő)
cipő (cipő)

Sátoraljaújhelyen nyitotta meg első mintaboltját egy öt hazai börtöncég által alkotott konzorcium. A tervek között több üzlet kialakítása is szerepel, mindegyikben elítéltek által készített termékek kaphatók majd.

A magyar börtönökben elsősorban a rendvédelmi szervek számára készítenek különböző eszközöket, munkaruhát, cipőt. Ezek a társaságok eddig egymástól függetlenül működtek, most azonban a 11 kft.-ből öten az értékesítésre egyesültek és létrehozták a Jurta márkanevet.

Az úgynevezett Állami Partner rendszeren belül, franchise hálózatban működő mintaboltokban mindegyik börtöncég termékei kaphatók lesznek. Így például a sátoraljaújhelyi elítéltek által készített ágyneműk, kalocsai munkaruhák, balassagyarmati cipők, váci űrlapok, budapesti bútorok vagy tököli kéztörlők.


Fotó: Hír24

A sátoraljaújhelyi boltot Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára adta át, aki szerint a büntetés-végrehajtási intézetekben végzett munka segít az elítélteknek abban, hogy megtalálják az utat önmagukhoz, egyben növeli az esélyüket a társadalmi beilleszkedésre.

Varga Valéria vezérőrnagy, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának gazdasági és informatikai helyettese azt mondta, hogy a rendvédelmi szervek biztos megrendelői a börtönökben működő társaságoknak, de vélhetően a civil lakosság körében is sikerük lesz a fogvatartottak által készített termékeknek. Jelenleg a Magyarországon jogerősen elítéltek 65 százaléka dolgozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik