Belföld

Hat és fél éve volt ennyi az áram

villanyora(960x640)(2).jpg (villanyóra)
villanyora(960x640)(2).jpg (villanyóra)

A novembertől hatályos újabb rezsicsökkentéssel a villamos energia ára a 2007. februári, a gázé pedig a 2008. júliusi szintre esik vissza - közölte a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője vasárnap.

Németh Szilárd emlékeztetett arra, hogy a rezsicsökkentés folytatásáról, azaz a gáz, az áram és a távhő árának újabb, ezúttal 11,1 százalékos – a tavalyi árakhoz képest összesen 20 százalékos – csökkentéséről hétfőn szavaz az Országgyűlés.

A kormánypárti politikus ismertetett több – szintén a parlament előtt fekvő – fogyasztóvédelmi változtatást is, így például azt, hogy a jövőben a földgázszolgáltatók fizethetik a csatlakozó vezetékek és a felhasználói berendezések, például a gázkazánok műszaki-biztonsági felülvizsgálatának költségét – ami a családoknak akár 50-60 ezer forintjába is kerülhet -, s a tervek szerint a közszolgáltatók telefonos ügyfélszolgálatainak biztosítaniuk kell az ügyintéző öt percen belüli bejelentkezését.

Kérdések Európából

Kitért továbbá arra, hogy a rezsicsökkentéssel kapcsolatban az Európai Bizottság több kérdésre is választ vár a magyar kormánytól. Ezt úgy értékelte, hogy a szolgáltatók, amelyeknek most veszélybe került a profitjuk és “a mohón megszerzett piaci részesedésük”, “elszaladtak Brüsszelbe, és onnan fenyegetőznek”.

A Fidesz azonban megvédi a rezsicsökkentés politikáját – jelentette ki Németh Szilárd, utalva arra, hogy Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője pénteken közölte: hétfőn politikai nyilatkozatot nyújt be az Országgyűlésnek a kormánypárt a rezsicsökkentés megvédése érdekében.

A nyilatkozatban a Fidesz-frakció arra kéri majd a Házat és a kormányt, hogy álljon ki a rezsicsökkentés mellett, és utasítsa vissza az Európai Bizottság támadását – ismertette akkor Rogán Antal.

Tovább is van?

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Népszabadság szombati számában megjelent interjújában arra a kérdésre, reálisnak tartaná-e, hogy a 2014-es választás előtt legyen még egy újabb tízszázalékos rezsicsökkentés, azt válaszolta: “El tudom képzelni. A szolgáltatók az osztalékkifizetéseikben nem reagáltak a változásokra. Még látok tartalékot a rendszerben”.

Ezzel kapcsolatban a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője azt mondta: szerinte a tárcavezető a háztartási energia, vagyis a gáz, az áram és a távhő ára esetében nevezte elképzelhetőnek a további rezsicsökkentést.

Jobbik: csak kampányfogás

A Jobbik szerint a Fidesz három évet késlekedett az általuk már 2010 áprilisában javasolt rezsicsökkentéssel, és pusztán kampányfogás a választások előtt fél évvel elkezdett rezsicsökkentés.

Apáti István, a párt országgyűlési képviselője közölte, hogy a rezsicsökkentés károsultja az a több százezer magyar család is, aki tűzifával fűt, a szociális faprogram ugyanis még a helyzet kis mértékű enyhítésére is alkalmatlan. Hozzátette: továbbra is égető kérdés, mi lesz a legnagyobb rezsitétellel, az élelmiszer-kiadásokkal, mikor lesz hajlandó a Fidesz rábólintani a Jobbik által javasolt, az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentő javaslatra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik