Belföld

Rogánék magasabb szintre emelik a rezsiharcot

rogán antal (rogán antal, )
rogán antal (rogán antal, )

Már jövő hétfőn politikai nyilatkozatot nyújt be az Országgyűlésnek a Fidesz a rezsicsökkentés megvédése érdekében - jelentette be a kormánypárt frakcióvezetője pénteken Budapesten.

Rogán Antal sajtótájékoztatóján ismertette: a nyilatkozatban a Fidesz frakciója arra kéri az Országgyűlést és a kormányt, hogy álljon ki a rezsicsökkentés mellett és utasítsa vissza az Európai Bizottság támadását.

Elmondása szerint az iromány szövege a hétvégén készül el, arról pedig, hogy országgyűlési határozat, vagy politikai nyilatkozat formájában terjesztik-e elő, hétfőn dönt a képviselőcsoport.

Tudja, hogyan fúrná meg Brüsszel a rezsicsökkentést? Hát, így…

Rogán Antal azt ugyanakkor leszögezte: a dokumentum egyértelműen kimondja majd, hogy az Országgyűlés elfogadhatatlannak tartja azt a 2002 és 2010 közötti gyakorlatot, amely kiszolgáltatottá tette a családokat az energiaszolgáltatók monopóliumával szemben, illetve, hogy “felelősség terheli azokat a politikai vezetőket, akik ezt lehetővé tették”.

Emellett a nyilatkozat tartalmazni fogja, hogy a magyar családok számára fontos az a megtakarítás, amit a rezsicsökkentéssel elértek. Szerepel majd benne az is, hogy Magyarország a szegény országok között van az Európai Unióban, hogy mennyi az átlagnyugdíj és az átlagfizetés, illetve ennek mekkora része a rezsi, és így mennyit jelent a rezsicsökkentés – ismertette Rogán Antal.

Az ellenzéket is megkeresik

Végül a dokumentumban az Országgyűlés felszólítja a kormányt “a szükséges lépések megtételére”. Hozzátette: a nyilatkozat benyújtását követően személyesen keres majd meg minden ellenzéki frakcióvezetőt, hogy támogassák a nyilatkozat elfogadását.

Elmondta azt is: a Fidesz frakcióján belül a rezsicsökkentés megvédéséért megalakult munkacsoport hétfőn reggel tarja első ülését. Az MTI kérdésére ismertette: mivel a kormány is csak szerdán dönt arról, hogy milyen választ ad az Európai Bizottság megkeresésére, ezért úgy tervezik, hogy a nyilatkozat általános és részletes vitája lezajlik a jövő héten és október 21-én, hétfőn fogadhatja el az Országgyűlés a dokumentumot.

Fotó: MTI/Földi Imre

Azt mondta, amikor a kormánypártok 2012 végén “belevágtak a rezsicsökkentésbe”, akkor 2013. január 1. után az első 10 százalékos csökkentést a szolgáltatók részéről “komoly támadás érte” és “megpróbálták elszabotálni a rezsicsökkentés végrehajtását”. Felidézte, hogy akkor a parlament azonnal reagált, azonnali jogszabályváltozásokat fogadott el, és ennek hatására sikeresen megvalósult a rezsicsökkentés. Vagyis a parlament a kormánnyal együttműködve hatékonyan védte ki az energiaszolgáltatók lobbiját – értékelte a Fidesz frakcióvezetője.

Elmondása szerint jelenleg az Európai Bizottság “egyre határozottabb felkérésekkel fordul a magyar kormányhoz”, vagyis “a rezsicsökkentés az Európai Bizottság célkeresztjébe került”.

Rogán Antal azt mondta, a kormánynak meg kell tennie a maga határozott lépéseit, de a Fidesz-frakció álláspontja szerint az Országgyűlésnek is meg kell védenie a rezsicsökkentést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik